Kultúra, oktatásItt a fűben is művészet terem

2012. június 7., csütörtök
 

A címet Mártonné Ritter Marytől kölcsönöztük, aki a Táltos Tehetséggondozó Általános Iskola, Gimnázium, Szakképző Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény (AMI) igazgatójaként június 7-én délelőtt részt vett a hódmezővásárhelyi iskola kiállításának megnyitóján.

 

 

Fotók: VH

 

 

A diákok rajz- és kerámiaalkotásainak seregszemléjén mondta, ahányszor csak eljön Hódmezővásárhelyre, mindig olyan érzése van, mintha itt még a fűben is művészet teremne.

A Táltos AMI  8+4 gimnáziumi osztályos rendszert, a Tiszától a Zaláig száznál több művészeti iskolai csoportot működtet, és a tehetséggondozást, az egyéni képességek kibontakoztatását tűzték ki célul. 2007-től működteti a hódmezővásárhelyi iskolát. Tájékoztatása szerint az iskola a személyiség- és képességfejlesztés szolgálatába állító, a gyermekek aktív tevékenységére építő intézmény. Itt fontos szempont, hogy minden gyermek megtalálja az intézmény falain belül azokat a tevékenységeket, amelyek elősegítik önkifejező képességének gyarapodását.

 

A Vásárhelyi Híreknek ezt emelte ki Pápai Kata keramikus is. Mint mondta, a Mozaik Mozi előcsarnokában látható rajzok és legfőképpen kerámiák elkészítése óriási élmény a gyerekek számára. Egy lehetőség arra, hogy a sikerélményen keresztül felfedezzék önmagukban azt a készséget, amely segít majd beilleszkedni a társadalomba. 

 

A gyerekek vidám versekkel és tangóharmónika kísérettel előadott dalokkal köszöntötték a kiállítás megnyitójára érkezett vendégeket, többek között Havasi Katalin önkormányzati képviselőt és Kószó Péter alpolgármestert, akinek, a gyerekek által készített mázas kerámiaállatok láttán Kovács Margit jutott az eszébe. Az 1977-ben elhunyt keramikusművész alkotásainak szinte mindegyike kedvességről, a figurák bájáról, finom humoráról árulkodik.

A Mozaikban kiállított kis figurák igaz nem művésziek, azonban szintén a készítés öröméről, a gyermeki látásmód tisztaságáról mesélnek, mint ahogy a kiállítás címe is találóan, Mesebeli kerámiakavalkád.

 
 
B.Sz.Z.
 

Olvassa el ezt is!

Kapu Tibor Vásárhelyen

Kapu Tibor Vásárhelyen

Március 17-én a második magyar űrhajós volt a vendége a hódmezővásárhelyi Szent István Általános Iskolának. Találkozott a vásárhelyi polgármesterrel is.
Uniós támogatással indult női egészségfejlesztési program

Uniós támogatással indult női egészségfejlesztési program

A nők egészségtudatosságát javító program indul Csongrád-Csanád vármegyei szakképzési intézményekben, így Vásárhelyen is.
A Forradalom és Szabadságharc ünnepe 2026

A Forradalom és Szabadságharc ünnepe 2026

Március 14-én és 15-én ünnepségek, programok Hódmezővásárhelyen a Forradalom és Szabadságharc 178. évfordulója alkalmából. Részletes program.
Orbán Viktor Vásárhelyen

Orbán Viktor Vásárhelyen

A rendezvény előtt egy helyi Békemenet indult a Népkerttől majd onnan érkeztek meg az országjárás helyszínéül szolgáló Bessenyei Ferenc Művelődési Központ elé.
 

És ezt már olvasta?

Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott
Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott 88 éves korában elhunyt Lelkes István festőművész-tanár. Nemcsak Vásárhelyen, az országban is az utolsó polihisztorok egyike volt – bár ő nem ezt vallotta.
 
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről Cigány történetekről nyílik kiállítás a Tornyai János Múzeumban. A  Néprajzi Múzeum által készített vándorkiállítás május 3-ig látogatható.
 
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás Március 15-től a kórház vezetése nem szervezte meg a betegellátást, egyszerűen nem kötött szerződést az orvosok jelentős részével.
 
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba Április 2-án a Budafok vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjában. Vereséggel zárták az alapszakaszt. 
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 13. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál Március 26-án avatták fel a Szilassi-poliéderként ismert nagyméretű alakzatát, amely hét lapból áll, és valamennyi lap minden másikkal szomszédos.
 
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében Idén a megyéből 9 szakképző intézményből, 10 szakmából összesen 14 fő jutott be a döntőbe. A HSZC iskoláiból 3 tanuló ért el helyezést.