Kék hírekÍtélet a Szegedi Ítélőtáblán - Emberölés bűntettének kísérlete Kecskeméten

2012. április 5., csütörtök
 
Ítélet a Szegedi Ítélőtáblán -  Emberölés bűntettének kísérlete Kecskeméten

Megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla Gyurisné dr. Komlóssy Éva vezette büntető tanácsa az emberölés bűntettének kísérlete és más bűncselekmények miatt Boros László I. rendű vádlott és társai, köztük Csizmár Zoltán II. rendű vádlott ellen indított büntetőügyben a Bács-Kiskun Megyei Bíróság ítéletét.

 

 


A Szegedi Ítélőtábla, tekintettel a cselekmény összes körülményére - így arra is, hogy a vádlottak visszaesőként, illetve többszörösen visszaesőként, egyikük nem sokkal a szabadulása után, másikuk a feltételes szabadsága ideje alatt követte el az újabb bűncselekményt - az I. fokon meghozottnál súlyosabb büntetés kiszabását szükségesnek. Ezért az I. rendű vádlottal szemben kiszabott fegyház tartamát 12 évről 14 évre, a II. rendű vádlott esetében 13 évről 16 évre súlyosította.

Az ítélet jogerős, ellene fellebbezésnek nincs helye.

 

 

Cs. Imre és Cs. Richárd sértettek édesanyja 2008 nyarán részletre, lízinges konstrukcióban, egy Fiat Brava típusú autót vett, amelyet 2009 nyarán kölcsönadott testvérének, Cs. Gábornak. Ő a kocsit a vevő engedélye nélkül elcserélte a Cs. Gábor tulajdonában lévő Mercedes típusú autóval. Az ügyletről írásbeli szerződés nem készült. Az opcióval terhelt autót a II. rendű vádlott 2009 nyarán egy ismeretlen személynek 100 ezer forintért eladta.

Mivel a vádlottak anyjának, H. Andreának továbbra is fizetnie kellett a részleteket, az autót viszont nem tudta használni, a történteket elmondta fiának, Cs. Imre sértettnek, aki vállalta, hogy az autót visszaszerzi, vagy kb. 1 millió forint megfizetésére kényszeríti a II. rendű vádlottat. Fel is vette a kapcsolatot a II. rendű vádlottal, de az nem volt hajlandó fizetni.

Mivel az I. és a II. rendű vádlottak féltek a Cs. család bosszújától, a III. rendű vádlottal együtt egy Kecskemét melletti tanyába költöztek, abban a reményben, hogy a Cs. család nem találja meg őket. De Cs. Imre felderítette a vádlottak hollétét, és 2009. szeptember 12-én felkereste a vádlottakat. Ekkor Cs. Imre sértett ingerült állapotban megütötte az I. rendű vádlottat, mire ő késsel megfenyegette a sértettet. Ekkor a sértett felszólította az I. rendű vádlottat, hogy estére legyen meg a kocsi vagy az adásvételi szerződés, mert vissza fognak jönni.

Ezt követően az I. és a III. rendű vádlott elment a II. rendű vádlotthoz, és az I. rendű vádlott elmesélte a történteket. Ekkor az I. és a II. rendű vádlott elhatározta, hogy a IV. rendű vádlottól 2 lőfegyvert és lőszereket szereznek, majd aznap este az általuk bérelt házhoz csalják Cs. Imre sértettet és társait, és le fogják őket lőni. A fegyvereket (2 vadászpuskát) és a lőszert a vádlottak meg is szerezték, majd elmentek a tanyára, és tervet készítettek arról, hogy a sértetteket becsalják az ingatlanra, majd lelövik őket.

Este 7 óra körül az I. rendű vádlott telefonált Cs. Imre sértettnek, hogy menjenek ki a tanyára, mert a vitatott gépkocsival kapcsolatos kérdéseket le tudják rendezni. Ekkor Cs. Imre - Cs. Richárd, Cs. Márk és Cs. István sértettekkel együtt - a vádlottak által bérelt tanyára hajtott, ahova este 8 óra körül érkeztek meg. A ház udvarába Cs. Imre és Cs. Richárd sértettek mentek be, és elindultak az I. és a II. rendű vádlottak felé. Ekkor a III. rendű vádlott becsukta mögöttük a kaput, hogy elzárja a menekülés útját.

Amikor a sértettek úgy 6-7 méter távolságba értek az I. és a II. rendű vádlotthoz, a vádlottak felkapták a fűben elrejtett puskákat, amelyek csöve az ég felé nézett.  A sértettek attól félve, hogy lelövik őket, a kerítésen átmászva kimenekültek a tanya udvarából, és beszálltak a kocsijukba. A vádlottak követték őket, és miközben Cs. István sértett a kocsi beindításával próbálkozott, az I. rendű vádlott a letekert ablakon keresztül a puska tusával fejbe ütötte, a II. rendű vádlott pedig Cs. Richárd sértettet kergette, ám a sértettnek végül sikerült beszállni a kocsiba.

Amikor a kocsi végül elindult, az I. és a II. rendű vádlott összesen három lövést adott le az autóra. Cs. Imrét egy lövés, míg Cs. Márkot egy vagy két – az eljárás során nem tisztázható – lövés találta el, mindketten 8 napon túl gyógyuló sérülést szenvedtek. A halálos eredmény elmaradása mindkét sértett esetében a véletlenen, nem a vádlottak szándékán múlott.

Miután a sértetteknek sikerült a helyszínről elhajtaniuk, a vádlottak üldözni kezdték őket, és amikor az üldözött kocsi mellé értek, megfenyegették a sértetteket, hogy meg fogják őket ölni. A sértetteknek sikerült végül a Bács-Kiskun Megyei Kórház ügyeletére hajtaniuk, ahol ellátták sérüléseiket.

Az I. és a II. rendű vádlott az eredménytelen üldözés után, megtudván, hogy a sértetteket kórházban kezelik, a vadászpuskákat visszaadta a IV. rendű vádlottak, majd éjszaka az I. a II. és a III. rendű vádlott a felelősségre vonás elől Ausztrián át Olaszországba szökött. Innen azonban néhány nap múlva visszatértek, Kecskemét mellett egy romos tanyában húzták meg magukat, majd 2009. november 10-ig, elfogásukig egy lakást béreltek. A bujkálásuk során a IV. rendű vádlott segítette őket – áll az I. fokon eljáró bíróság ítéletében.

 

Társtettesként elkövetett emberölés bűntettének kísérletében, valamint lőfegyverrel és lőszerrel való visszaélés bűntettében mondta ki bűnösnek a Bács-Kiskun Megyei Bíróság 2011. november 24-én Boros László (1986 – kecskeméti lakos) I. rendű vádlottat, és ezért őt – mint visszaesőt – halmazati büntetésül 12 év fegyházra és 10 év közügyektől eltiltásra Egyben kimondta: a vádlott feltételes szabadságra nem bocsátható.

Az ügy II. rendű vádlottja, Csizmár Zoltán (1974 – kecskeméti lakos) társtettesként elkövetett emberölés bűntettének kísérletéért, valamint lőfegyverrel és lőszerrel való visszaélés bűntettéért – mint többszörös visszaeső – halmazati büntetésként 13 év fegyházat és 10 év közügyektől eltiltást kapott. Az ítélet ellen az ügyész az I. és a II. rendű vádlott terhére súlyosítás, hosszabb tartamú szabadságvesztés büntetés kiszabása érdekében nyújtott be fellebbezést. Az I. rendű vádlott az emberölés bűntettének kísérlete alóli felmentés, illetve a büntetés enyhítése, az I. rendű vádlott védője valamennyi vádpontban felmentés, másodlagosan a büntetés enyhítését kérve fellebbezett. A II. rendű vádlott az emberölés bűntettének kísérlete alóli felmentés, illetve a büntetés enyhítése, a II. rendű vádlott védője valamennyi vádpontban felmentés, másodlagosan az emberölés bűntettének kísérlete téves minősítése és testi sértés megállapítása, továbbá a büntetés enyhítése érdekében nyújtott be fellebbezést, így került az ügy a Szegedi Ítélőtáblára.

(Az ügyben érintett III. és IV. rendű vádlott ítélete - mindketten végrehajtásában felfüggesztett börtönbüntetést kaptak - jogerőre emelkedett, így a Szegedi Ítélőtábla az I. és a II. rendű vádlott esetében hoz majd döntést.)

 
 
Forrás: dr. Bátyi Zoltán sajtótitkár (Szegedi Ítélőtábla)
 

Olvassa el ezt is!

Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is

Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is

Hódmezővásárhelyen augusztus 20-án délelőtt a hagyományoknak megfelelően ünnepséget rendeztek a Szent István téren.

AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban

AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban

Még mindig gyakran találkozni azzal a tévhittel, hogy a mesterséges intelligencia elsősorban a nagy technológiai vállalatok kiváltsága.
Vajon lesz megoldás?

Vajon lesz megoldás?

Az agrár- és élelmiszergazdasági miniszter segítségét kérte Márki-Zay Péter polgármester az ATEV Fehérjefeldolgozó Zrt. bűzterhelése miatt.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 35. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 

És ezt már olvasta?

Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor 81 éves korában augusztus 28-án elhunyt Hódmezővásárhely Pro Urbe díjas történész, volt levéltárvezető. 
 
Ismét pozícióban Juhász Tünde
Ismét pozícióban Juhász Tünde Szeptember elsejétőll Gyülekezeti igazgatási vezető Lázár János volt államtitkára Hódmezővásárhelyen.
 
...és beindult idén is!
...és beindult idén is! Idén is beindult a SZIN, ha az első napon nem is telt házzal, de nagyon jó hangulatban. A nyitónapon készült fotóink is ezt bizonyítják.
 
Befürödhetünk a szökőkutakkal
Befürödhetünk a szökőkutakkal A napokban várható kánikula miatt a szülőknek érdemes jobban figyelni a szökőkutainkra, amelyeket eredetileg nem fürdésre tervezték.
 
Borfesztivál Hódmezővásárhelyen 2026
Borfesztivál Hódmezővásárhelyen 2026 Augusztus 20-a, I. István király 1083-as szentté avatására és a magyar államalapításra emlékezik. A mindig többnapos ünnephez borfesztiválok, kulturális események egész sora kapcsolódik. 
 
A roma holokauszra emlékeztek
A roma holokauszra emlékeztek Augusztus 2-án a roma holokauszt áldozataira emlékezve, a vásárhelyi zsinagóga falán elhelyezett emléktábláná koszorúzás volt.
 
Tanévi menetrend 2026/2027
Tanévi menetrend 2026/2027 Mi várható a 2026/2027-es tanévre vonatkozó oktatási rend esetében, részletes menetrend, amely a tanítási szünetek idejét is tartalmazza.