Kék hírekÍtélet a Szegedi Ítélőtáblán - Életveszélyt okozó testi sértés Szegeden

2012. február 2., csütörtök
 
Ítélet a Szegedi Ítélőtáblán - Életveszélyt okozó testi sértés Szegeden

Megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla Gyurisné dr. Komlóssy Éva vezette büntető tanácsa az életveszélyt okozó testi sértés bűntette és más bűncselekmény miatt K. Tamás és társa ellen indított büntetőügyben a Csongrád Megyei Bíróság ítéletét.

 

 

 


Az I. rendű vádlott K. Tamás 26 éves szegedi lakos cselekményének folytatólagosan és részben társtettesként elkövetetti minősítését mellőzte a bíróság.  A II. rendű vádlott R. Krisztián 23 éves szegedi lakos büntetését (aki egyébként más ügyből kifolyólag előzetes letartóztatásban van), tekintettel az elkövető társadalomra fokozottan veszélyes személyiségére, arra, hogy következetesen szembehelyezkedik a törvényekkel – 3 év börtönről 4 év börtönre súlyosította, míg a közügyektől eltiltást 3 évről 5 évre emelte.

Az ítélet jogerős, ellene fellebbezésnek nincs helye.

 

 

2010. március 26-án a délutáni-esti órákban több baráti társaság szórakozott Szegeden, az Etelka sori Gól presszóban, ahova K. Dávid sértett társasága 17 óra után, míg a két vádlott társasága 19 óra körül érkeztek meg, majd valamennyien alkoholt fogyasztottak. Az este folyamán az I. rendű vádlott belekötött az ittassága miatt agresszívan viselkedő K. Dávidba, illetve annak társaságba, így vita alakult ki közöttük. A személyzet felszólítására elhagyták a termet, de a vita a presszó teraszán is folytatódott. Ezt követően visszatértek a presszóba, és tovább szórakoztak.

Nem sokkal később az I. rendű vádlott ismét belekötött az ittassága miatt továbbra is agresszíven viselkedő K. Dávidba, illetve annak társaságba, ismét vitáztak, amely újból a presszó teraszán folytatódott. Itt az I. rendű vádlott egyszer megütötte a sértettet, aki a további atrocitásokat elkerülendő, a barátnőjével hazament. Otthon észrevették, hogy a nő táskája a presszóban maradt. K. Dávid ekkor elhagyta a lakását, mondván, sétálni megy, és visszatér a presszóhoz, ahol a vádlottak még ott szórakoztak. Mivel a sértett tartott az újabb találkozótól, nem ment be, hanem a presszó teraszán sétált, majd egy sötét sarokban meghúzódva várta, hogy a vádlottak elmenjenek.

Úgy fél órával éjfél előtt a vádlottak tovább indultak szórakozni barátaikkal. A sértett ezt látva, félelmében elővett egy bicskát, hogy az esetleges újabb támadást elhárítsa. A vádlottak társasága elhaladt a sértett mellett, amikor az egyik barát észrevette a sarokban várakozó, kezében bicskát tartó sértettet, és szólt a többieknek. Ezt követően dulakodás alakult ki a sértett és az I. rendű vádlott között, aki „Gyere, játsszuk le!” felkiáltással rátámadt a sértettre, és lerántotta a földre. Ott is dulakodtak, a két férfi kölcsönösen bántalmazta egymást.

Eközben a jogos védelmi helyzetben lévő sértett a bicskát mindvégig az I. rendű vádlott feje mellett tartotta, mivel nem állt szándékában sérülést okozni. Ennek ellenére az I. rendű vádlott orra vérezni kezdett, kezét is megvágta a bicskával, amikor azt el akarta venni a sértettől. Ezt látva a II. rendű vádlott a földön lévő verekedőkhöz lépett, kirántotta a bicskát a sértett kezéből, majd a sértett mögé térdelve átfogta annak nyakát, és felszólította az I. rendű vádlottat, hogy rugdossa meg a sértettet. Az I. rendű vádlott ekkor felállt, és legalább kétszer vese tájékon rúgta a sértettet. Ezt követően az I. rendű vádlott elfordult, míg a II. rendű vádlott az elvett bicskával nyolcszor megszúrta a sértettet a nyakán, a vállán és a mellkasán. A sértett bántalmazásával a II. rendű vádlott csak a presszó egyik vendégének felszólítására hagyott fel, akinek átadta a bicskát, és társaival együtt elhagyta a helyszínt.

Az egyik szúrás megnyitotta a sértett mellkasát, légmellet okozott, ami közvetett életveszélyt idézett elő. A sértett gyógyulása 3-4 hetet vett igénybe - áll az I. fokon eljáró bíróság ítéletében.

 
 
Forrás: dr. Bátyi Zoltán sajtótitkár (Szegedi Ítélőtábla)
 

Olvassa el ezt is!

Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor

Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor

81 éves korában augusztus 28-án elhunyt Hódmezővásárhely Pro Urbe díjas történész, volt levéltárvezető. 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 35. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
Ismét pozícióban Juhász Tünde

Ismét pozícióban Juhász Tünde

Szeptember elsejétőll Gyülekezeti igazgatási vezető Lázár János volt államtitkára Hódmezővásárhelyen.
Borfesztivál Hódmezővásárhelyen 2026

Borfesztivál Hódmezővásárhelyen 2026

Augusztus 20-a, I. István király 1083-as szentté avatására és a magyar államalapításra emlékezik. A mindig többnapos ünnephez borfesztiválok, kulturális események egész sora kapcsolódik. 
 

És ezt már olvasta?

...és beindult idén is!
...és beindult idén is! Idén is beindult a SZIN, ha az első napon nem is telt házzal, de nagyon jó hangulatban. A nyitónapon készült fotóink is ezt bizonyítják.
 
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban Még mindig gyakran találkozni azzal a tévhittel, hogy a mesterséges intelligencia elsősorban a nagy technológiai vállalatok kiváltsága.
 
Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is
Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is

Hódmezővásárhelyen augusztus 20-án délelőtt a hagyományoknak megfelelően ünnepséget rendeztek a Szent István téren.

 
Befürödhetünk a szökőkutakkal
Befürödhetünk a szökőkutakkal A napokban várható kánikula miatt a szülőknek érdemes jobban figyelni a szökőkutainkra, amelyeket eredetileg nem fürdésre tervezték.
 
Vajon lesz megoldás?
Vajon lesz megoldás? Az agrár- és élelmiszergazdasági miniszter segítségét kérte Márki-Zay Péter polgármester az ATEV Fehérjefeldolgozó Zrt. bűzterhelése miatt.
 
A roma holokauszra emlékeztek
A roma holokauszra emlékeztek Augusztus 2-án a roma holokauszt áldozataira emlékezve, a vásárhelyi zsinagóga falán elhelyezett emléktábláná koszorúzás volt.
 
Tanévi menetrend 2026/2027
Tanévi menetrend 2026/2027 Mi várható a 2026/2027-es tanévre vonatkozó oktatási rend esetében, részletes menetrend, amely a tanítási szünetek idejét is tartalmazza.