KözéletIsten hozott benneteket!

2011. augusztus 21., vasárnap
 
Isten hozott benneteket!

Felszabadult örömkönnyek, kenyérszentelés, állampolgársági eskütétel, szent istváni üzenet. A Vásárhelyi Hírek kamerája rögzítette a sokak számára emlékezetes és megható délelőttöt.   

 

 

Nézze meg videó összeállításunkat ITT!

 

 

Ünnepi beszédek, ünnepi műsor és ünnepélyes eskütétel. Így zajlott idén az augusztus 20-ai városi ünnepség a Szent István téren. A közel 400 határon túli magyar közösen, egy emberként zengve mondta el az állampolgársági esküt, a Szent István napi köszöntők és kenyérszentelés után.

A szentmise után, a honvédzenekar és a díszszázad bevonulásával kezdődött meg Hódmezővásárhelyen az idei Szent István napi ünnepség. Megtelt a tér a meghívott vendégekkel, érdeklődőkkel, valamint a 373 határon túli magyarral, akik ezen a napon válnak  kettős állampolgárrá.

A Himnusz után köszöntő és ünnepi műsor következett, dr. Lázár János polgármester mondta el gondolatait: ”Ezek az ünnepek azért maradhattak fenn, azért emlékezünk a hozzájuk kötődő eseményekre, mert mondanivalójuk van a mának. Mint ahogy, apánkat, nagyapánkat, dédszüleinket is faggatjuk életükről, kíváncsiak vagyunk tapasztalataikra… István király ízig-vérig európai volt: koronáját Rómától kérte és kapta, feleséget bajor honból választott, húgát pedig Velencébe adta férjhez. István csatlakozott a keresztény Európához, de nem tett hűségesküt a német császárnak. Európai lett, és magyar maradt.”

Lázár János, szerint Európában nem egymás ellen, hanem egymás mellett élve, ki-ki megélheti saját nemzeti identitásár, saját jogán, saját szülőföldjén.

A beszédet követően dr. Kiss-Rigó László, megyéspüspök megszentelte az új kenyeret, amit Bán Csaba református lelkész is megáldott.

Az ünnepség második felében a határon túli magyarok Lázár János polgármester szavait ismételve, egy emberként mondták el az állampolgársági esküt. A hivatalos okmányokat az egybegyűltek nevében jelképesen Juhász Attila, egykori zentai polgármester, családjával együtt vette át. Talán az ünnepi hangulat magható pillanatai is közrejátszhatott abban, hogy  Juhász szemében könnycseppet lehetett látni, amikor megköszönte Vásárhelynek, a kitartást és a testvéri segítségnyújtást. A többi okiratot, a Fekete Sas dísztermében adták át, ahol egy fogadáson is vendégül látták határon túli honfitársainkat.

Mint ahogyan azt szokás, az ünnepség most is a Szózattal zárult, ám mikor nemzeti énekünk, utolsó hangjai is elcsendesedtek, dr. Kószó Péter alpolgármester tovább énekelt, és pár másodperc múlva, már az egész tér a Székely himnusztól zengett, könnyet csalva a határon túli magyarok szemébe.

 

Olvassa el ezt is!

Jelentős összegből megújulhat a belváros

Jelentős összegből megújulhat a belváros

A Belváros keleti részének átfogó megújítása kezdődhet meg Hódmezővásárhelyen az új, kétszintes parkolóház megépülésével az Ótemplom közelében.
Múzeumok éjszakája Vásárhelyen

Múzeumok éjszakája Vásárhelyen

A roma jazztől az őslény-kutatáson át a porcelánöntésig a Múzeumok éjszakáján. Részletees program.
Diákolimpia döntő Vásárhelyen

Diákolimpia döntő Vásárhelyen

A IV. korcsoportos Kosárlabda Diákolimpia országos döntőjét, június 12–14. között Hódmezővásárhelyen rendezték. 
A Liszt lett a rangos verseny győztese

A Liszt lett a rangos verseny győztese

A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.