Kultúra, oktatásIsmét Vásárhelyre jön a Budapesti Vonósok Kamarazenekar

2012. november 29., csütörtök
 
Ismét Vásárhelyre jön a Budapesti Vonósok Kamarazenekar

Európa egyik legjobb kamarazenekara, a Budapesti Vonósok ismét Hódmezővásárhelyen, a Bessenyei Ferenc Művelődési Központban koncerteznek november 30-án.

 

 

 

 

 

A Budapesti Vonósok Kamarazenekar 1977-ben alakult a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola végzős hallgatóiból. 1982-ben a zenekar elnyerte a Belgrádi Nemzetközi Kamaraverseny díját.1983 óta a Zeneakadémia Nagytermében évente megrendezett koncertsorozata mellett rendszeresen fellép az együttes a MTA Dísztermében, a Művészetek Palotájában, az ország és a főváros egyéb jelentős koncerttermeiben. Minden nyáron a szervezésükben rendezik meg a fertődi Eszterházy kastély tükörtermében a Nemzetközi Haydn Fesztivált.

 

A kamarazenekar ma már a világ élvonalbeli együttesei közé tartozik és a nemzetközi zenei élet kiemelkedő szólistáival, művészeivel koncertezik világszerte; rendszeresen fellép Európa, az Egyesült Államok, Dél-Amerika és Japán koncerttermeiben is. Az együttes elismert résztvevője a magyar és a nemzetközi zenei életnek, az elmúlt években Magyarország legrangosabb szakmai elismeréseivel tüntették ki.

 

A vásárhelyi közönség idén már tapsolhatott a zenekar Liszt, Erkel, Weiner, Kodály műveinek magával ragadó előadásán: nemzeti ünnepünk tiszteletére október 23-án, Hódmezővásárhelyen adtak koncertet.

 

"Bármilyen darabhoz érjenek is hozzá, a zenekar magas szintű, ragyogó és könnyed stílusban szólaltatja meg azt, mely nélkülöz minden megszokott, általános megoldást." írta róluk a Los Angeles Times

 

 A november 30-i koncert műsora:

 

B. Marcello: Bevezetés, ária és presto 

W. A. Mozart: Egy kis éji zene 

A. Dvořák: 2 keringő 

P. I. Csajkovszkij: Andante Cantabile 

 

J. Sibelius: Valse Triste 

C. Debussy: Hommage a’Haydn 

B. Britten: Simple Symphony 

Bartók Béla: Román népi táncok 

 

Olvassa el ezt is!

Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál

Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál

Március 26-án avatták fel a Szilassi-poliéderként ismert nagyméretű alakzatát, amely hét lapból áll, és valamennyi lap minden másikkal szomszédos.
Három Bach koncert Vásárhelyen

Három Bach koncert Vásárhelyen

A Szentháromság-templomban, a Református Ótemplomban és az ótemplomi gyülekezeti teremben is rendeznek Bach-koncertet márciusban.
Kiállítás a Nagy Sándor utcai Kerámia Központban

Kiállítás a Nagy Sándor utcai Kerámia Központban

A Wartha Vince-diplomadíjat elnyerő keramikusművészek alkotásaiból nyílik kiállítás a Nemzetközi Kerámia Központban.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 

És ezt már olvasta?

Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott
Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott 88 éves korában elhunyt Lelkes István festőművész-tanár. Nemcsak Vásárhelyen, az országban is az utolsó polihisztorok egyike volt – bár ő nem ezt vallotta.
 
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről Cigány történetekről nyílik kiállítás a Tornyai János Múzeumban. A  Néprajzi Múzeum által készített vándorkiállítás május 3-ig látogatható.
 
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás Március 15-től a kórház vezetése nem szervezte meg a betegellátást, egyszerűen nem kötött szerződést az orvosok jelentős részével.
 
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba Április 2-án a Budafok vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjában. Vereséggel zárták az alapszakaszt. 
 
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében Idén a megyéből 9 szakképző intézményből, 10 szakmából összesen 14 fő jutott be a döntőbe. A HSZC iskoláiból 3 tanuló ért el helyezést.
 
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen A Magyar Majorette Szervezetek Szövetségével közösen rendezte meg a Crystal Dance Club a Hello Spring Open mazsorettfesztivált és -versenyt.
 
Uniós támogatással indult női egészségfejlesztési program
Uniós támogatással indult női egészségfejlesztési program A nők egészségtudatosságát javító program indul Csongrád-Csanád vármegyei szakképzési intézményekben, így Vásárhelyen is.