KözéletIsmét Sárgulási felvonulás Vásárhelyen

2013. május 12., vasárnap
 
Ismét Sárgulási felvonulás Vásárhelyen

A Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara május 17-én tartja a hagyományos Sárgulási fogatos felvonulását Hódmezővásárhelyen.

 

 

 

 

Annak ellenére nem szakadt meg ez a város életét színesítő régi hagyomány, hogy a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 2011-től átállt a 6 plusz 1 féléves tanrendre, amely az úgynevezett BSc képzés keretében a 3 év után még egy félév gyakorlathoz köti a diploma megszerzését. Így a fogatokra péntek délután felülő végzősök, majd csak decemberben vehetik át a diplomájukat.

 

A Sárgulás, ez a minden évben Hódmezővásárhely utcáit betöltő felvonulás, nevét a gabona érése, sárgulása után kapta. Körbekocsizva, az őket három évre befogadó várostól búcsúznak a „megérett” végzősök. 

A Sárgulás koreográfiájának elmaradhatatlan részét képezi a Fekete Sas előtt muzsikáló Városi Fúvószenekar, amely Vágó János dirigálásával minden évben valódi mini koncerttel örvendezteti meg a Sárgulási felvonulásra összegyűlt szülőket, hozzátartozókat és érdeklődőket.

 

A fogatosok 15 órakor indulnak a Tangazdaságból, majd a Kutasi út - Andrássy út - Szőnyi utca. - Hősök tere – Dr. Imre József utca - Zrínyi utca útvonalon érkeznek a Kossuth térre. A rövid ünnepséget követően a Hódi Pál utca - Lázár utca – Dr. Rapcsák András utca - Deák Ferenc utca - Petőfi utca útvonalon érkeznek meg a Mezőgazdasági Kar Kollégiumához.

 

Olvassa el ezt is!

Hangold újra! Vásárhelyen is

Hangold újra! Vásárhelyen is

Már hat gyermekkórus, köztük egy hódmezővásárhelyi is csatlakozott ahhoz a példátlan kezdeményezéshez, melyet Gergely Éva  és Bársony Bálint és további öt zenésztársukkal indítottak útjára.
A világranglista kiemelt helyén a Mezőgazdasági Kar

A világranglista kiemelt helyén a Mezőgazdasági Kar

A világ legjobb 200 felsőoktatási intézménye közé került a Szegedi Tudományegyetem két kara. Az egyik a hódmezővásárhelyi Mezőgazdasági Kar.

 

Indul a buli

Indul a buli

Minden eddiginél nagyobb érdeklődés övezi az idei Deja Vu Fesztivált, amely június 10. és 14. között nyitja meg kapuit az Újszegedi Partfürdőn.
A Liszt lett a rangos verseny győztese

A Liszt lett a rangos verseny győztese

A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
 
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.
 
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával A fennállásának 50. évfordulója alkalmából, 2015-ben a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Hódmezővásárhelyen.