KözéletIsmét oltják a vásárhelyi lányokat

2012. november 24., szombat
 
Ismét oltják a vásárhelyi lányokat

Az Egészséges Vásárhely Program keretében idén is folytatódik a vásárhelyi illetőségű iskolás lányok méhnyakrák elleni védőoltása. November 19-vel elkezdték a hetedik osztályos lányok oltását a városban, melynek keretében 182 gyermek kapja meg a védettséget biztosító három vakcina esedékes adagját. 

 

 

A két hétig tartó akció során oltást kapnak a most hatodik osztályos lányok is: ők tavaly kapták meg a védőoltás első adagját, most pedig az utolsó, harmadik oltást kapják meg a hetedik osztályos lányokkal együtt.

 

Gyurisné Pető Zsuzsanna az Egészséges Vásárhely Program igazgatója a Vásárhelyi Híreknek májusban elmondta, a Magyar Vöröskereszt nyertes pályázata összesen 44 leány oltóanyagának árát fedezni, és ahhoz hogy a teljes korosztály átoltása megtörténjen az önkormányzat vállalja a további 140 lány oltásának a finanszírozását.

Információink szerint ez a védőoltás 2009-ben 90 ezer forintba került, három év óta a különböző kedvezményes lehetőségek igénybevételével sem kerül 50 ezer forintnál kevesebbe, ami még így is megterhelő lenne a szülők nagy része számára.

A védőoltás azért fontos, mert Magyarországon mintegy 1000-1200 új méhnyakrákos esetet diagnosztizálnak évente, és a betegek közel fele, mintegy 500 nő bele is hal a súlyos kórba. Ez azt jelenti, hogy hazánkban hetente 10 nő hal meg méhnyakrákban. Ez a szám különösen annak fényében magas, hogy a méhnyakrák ma már viszonylag hatékonyan kezelhető, ha idejében felfedezik, emellett a méhnyakrákot okozó humán papillomavírus elleni oltás igen nagyfokú védelmet nyújt a betegséggel szemben: becslések szerint a hatékony oltás és a rendszeres szűrés együtt 94 százalékkal képes csökkenteni a méhnyakrák kialakulásának kockázatát.

 A HP vírus elleni védőoltást bizonyított hatékonysága ellenére a közvélemény nem fogadta jó néven. Egy 2008-as felmérés szerint a célközönség – 13-17 éves tini lányok – mindösszesen 34%-a kapta meg ezt a vakcinát. A lassú terjedés oka a szokásos társadalmi tévhitek és problémák, így például a bizalom hiánya, a pénz és a fájdalom. Továbbá a konzervatívok szlogenjei, és a különös elnevezése - szex-vakcina – csak azt erősítették a köztudatban, hogy ettől a tiniket még inkább a szexuális életre buzdítja.

3 év alatt a közvélemény lassan változni kezdett. Az elmúlt hónapokban napvilágot látott kutatások szerint ugyanis a vakcinát most már nagy becsben tartják. Ez az új értékrend pedig talán elősegítheti azt, hogy elmozduljon az a téves felfogás, miszerint a HPV csakis a lányok problémája. Ugyanis a fiúk is megkaphatják ezt az alattomos szexuális úton terjedő betegséget.  

 

Az EVP tájékoztatása szerint 2008 őszétől minden vásárhelyi illetőségű leánygyermek számára alanyi jogon jár a védőoltást és az eltelt időszakban összesen 1181 leány kapta meg vagy kapja jelenleg is, ami azt jelenti, hogy a vásárhelyi leányok átoltottsági aránya 86 százalékos lesz.

 

Olvassa el ezt is!

Kitüntetések 2026 - Vásárhelyen

Kitüntetések 2026 - Vásárhelyen

Március 15-én díszközgyűlésen adták át Hódmezővásárhely kitüntetéseit, elismeréseit.
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál

Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál

Március 26-án avatták fel a Szilassi-poliéderként ismert nagyméretű alakzatát, amely hét lapból áll, és valamennyi lap minden másikkal szomszédos.
Kiállítás a Nagy Sándor utcai Kerámia Központban

Kiállítás a Nagy Sándor utcai Kerámia Központban

A Wartha Vince-diplomadíjat elnyerő keramikusművészek alkotásaiból nyílik kiállítás a Nemzetközi Kerámia Központban.
Kapu Tibor Vásárhelyen

Kapu Tibor Vásárhelyen

Március 17-én a második magyar űrhajós volt a vendége a hódmezővásárhelyi Szent István Általános Iskolának. Találkozott a vásárhelyi polgármesterrel is.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott
Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott 88 éves korában elhunyt Lelkes István festőművész-tanár. Nemcsak Vásárhelyen, az országban is az utolsó polihisztorok egyike volt – bár ő nem ezt vallotta.
 
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről Cigány történetekről nyílik kiállítás a Tornyai János Múzeumban. A  Néprajzi Múzeum által készített vándorkiállítás május 3-ig látogatható.
 
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás Március 15-től a kórház vezetése nem szervezte meg a betegellátást, egyszerűen nem kötött szerződést az orvosok jelentős részével.
 
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba Április 2-án a Budafok vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjában. Vereséggel zárták az alapszakaszt. 
 
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében Idén a megyéből 9 szakképző intézményből, 10 szakmából összesen 14 fő jutott be a döntőbe. A HSZC iskoláiból 3 tanuló ért el helyezést.
 
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen A Magyar Majorette Szervezetek Szövetségével közösen rendezte meg a Crystal Dance Club a Hello Spring Open mazsorettfesztivált és -versenyt.