KözéletIsmét lesz Szeged Szépe választás

2011. augusztus 13., szombat
 
Ismét lesz Szeged Szépe választás

A Szeged Szépe szépségkirálynő-választás 2008-ban került először megrendezésre. Mára  magyarországi szépségversenyek élvonalába sorolható. A Szeged Szépe sikerességének mozgatórugója a professzionális szervezés, a sok támogató és szponzor.

 

 

 

A verseny szabályzata alapján az országból bárhonnan lehetett jelentkezni, emellett a külföldön élő magyarok, továbbá a Szegedi Tudományegyetem külföldi hallgatói és Szeged testvérvárosaiból is indulhattak a versenyen. A Szeged Szépére a 16 és 30 év közötti hölgyek jelentkezését várták. Eddig minden évben volt a döntősök között, most idén először nem szurkolhatunk hódmezővásárhelyi aspiránsnak.

A 2011-ben megrendezésre kerülő Szeged Szépe szépségkirálynő-választásra történő jelentkezést lezárták. A döntőbe került lányokra csapatépítés vár, melyet a szeged melletti Borostyán Birtokon tartanak. A csapatépítésen különböző játékos, kreatív feladatok elvégzése közben ismerhetik meg egymást a lányok a személyiségkalauz segítségével. Ezt követően számos közös programot szerveztek a nyár folyamán. A döntőt megelőzően ötnapos felkészítő tábor vár a lányokra, ahol elsajátítják a rendezvény koreográfiájához szükséges tánclépéseket, színpadi mozgást tanulnak. A lányok egész hetes kényelméről a szervezők és a szponzorok gondoskodnak, szállásukat a Hotel Novotel Szeged.

A szépségkirálynő minden évben egy 14 darab VS1 és VVS1 tisztaságú, modern csiszolású gyémántokból álló, korona alakú fehérarany gyűrűt kap, melyet kizárólag a Szeged Szépére terveztek! Ezen felül a különdíjasok is egyéb ajándékokban részesülnek: utazás, portfólió-fotózás, modellügynökség-szerződés, ajándékcsomagok, a szponzorok felajánlásával.

A döntőbe került lányok szépségét szakmai zsűri értékeli három kategóriában: utcai viselet, fürdőruha, alkalmi viselet. A pontozásnál figyelembe veszik az arányos alakot, az arc szépségét, ezek mellett az összhatást, a kisugárzást. A verseny különlegessége, hogy a szépségen és kisugárzáson túl különböző teszteket kell majd a lányoknak kitölteniük melyek eredménye szintén számítani fog a helyezések megszerzésében. Ezek három irányt céloznak: lesznek benne intelligenciára vonatkozó, általános műveltségi, továbbá Szeged-ismereti kérdések. A zsűrizés és pontozás adatlapjai nyilvánosságra kerülnek, ezáltal áttekinthetővé teszik a lányok eredményeit az érdeklődők számára.

 

Olvassa el ezt is!

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával

Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával

A fennállásának 50. évfordulója alkalmából, 2015-ben a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Hódmezővásárhelyen.
Szóváltás késeléssel

Szóváltás késeléssel

Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon

Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon

Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
 
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.
 
A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői
A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői HSZC intézményeiből összesen 26 osztályban 523 tanuló fejezte be tanulmányait a 13. technikumi és a 3/11 szakképző évfolyamokon.