KözéletIsmét elnapolták a Corvin volt igazgatójának perét

2011. október 13., csütörtök
 
Ismét elnapolták a Corvin volt igazgatójának perét

Október 3-án Pótáriné dr. Hojcsi Zsuzsanna ügyének első tárgyalását a Szegedi Bíróság, egy tanú távolléte miatt október 13-ra elnapolta. A ma megtartott, hűtlen kezelés vétsége miatt folyamatban levő ügyet a bíróság további bizonyítás felvétele érdekében, 2012. január 24-re ismét elnapolta.

 

 

 

Mint arról írtunk a hódmezővásárhelyi  Corvin Mátyás Tagintézmény volt igazgatónőjét, a városi ügyészség Hódmezővásárhely önkormányzatának sérelmére elkövetett hűtlen kezelés vétsége miatt, idén január 10-én a városi bírósághoz vádiratot nyújtott be. A Corvin Mátyás Tagintézmény korábbi igazgatója ellen 2010. márciusában indult rendőrségi nyomozás, miután az önkormányzat belső ellenőrzése több szabálytalanságot tárt fel rendezvényszervezések kapcsán.

Megírtuk, a HISZK Corvin Mátyás tagintézmény 2010. február és március hónapokban több rendezvény szervezését, lebonyolítását vállalta, amelyek kapcsán szabálytalanságokra derített fényt az önkormányzat soron kívüli belső ellenőrzése. Az ügyben Lázár János polgármester feljelentést tett.

 

Pótáriné dr. Hojcsi Zsuzsanna 2010. nyarán önként lemondott vezetői megbízásáról.

 

Olvassa el ezt is!

Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról

Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról

A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.
Jelentős összegből megújulhat a belváros

Jelentős összegből megújulhat a belváros

A Belváros keleti részének átfogó megújítása kezdődhet meg Hódmezővásárhelyen az új, kétszintes parkolóház megépülésével az Ótemplom közelében.
Elítélték a vásárhelyi szurkálót

Elítélték a vásárhelyi szurkálót

Első fokon öt és fél év börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Törvényszék egy férfit, aki 2023 nyarán egy késsel hasba szúrta ismerősét.
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával

Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával

A fennállásának 50. évfordulója alkalmából, 2015-ben a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Hódmezővásárhelyen.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.