SportIsmét egy győzelem, egy vereség

2019. október 6., vasárnap
 
Ismét egy győzelem, egy vereség

Az Újpest-MT látogatott a Hódtói Sportcsarnokba dupla rangadóra szombat este. Az NB I/B Zöld csoportjának felnőtt, valamint U20-as bajnokságában is megmérkőzött a Vásárhelyi Kosársuli a fővárosi alakulattal - a Békés elleni szezonkezdethez hasonlóan ezúttal is nevetett az egyik, sírt a másik szemünk.

 

 

 

 

 


 

A bajnokságot győzelemmel indító, igencsak sokra hivatott U20-as gárda újfent remek napot fogott ki, és magabiztosan múlta felül az ellenfelet. Már az első negyed a mi kedvünk szerint alakult, Hargitai Krisztián zsákolása adta meg az alaphangot, majd Kelemen Norbert és Nánási Dávid triplái gyakorlatilag már azt jelentették, hogy állva hagyta az Újpestet a Kosársuli. A 44-26-os félidei eredményre a harmadik negyed szorosságát követően az utolsó percekben pakolt rá még egyet a csapat, a vége pedig egy teljesen megérdemelt, 96-63-as, kiütéses siker lett. Kelemen 23 ponttal zárt, mellette Hargitai, Nánási, valamint Bálint Erik is tíz fölé jutott. 

 

U20-as NB I/B Zöld csoport, 2. forduló:

Vásárhelyi Kosársuli - Újpest-MT 96-63 (24-10, 20-16, 19-17, 33-20)

Hódtói Sportcsarnok, 100 néző. Vezette: Utasi B., Czékmán Cs.

 

Kosársuli: Bodócsi 6, KELEMEN N. 23/6, Varga Á. 2, HARGITAI 14/6, Acimovic 9.

Csere: Gyurkovics 4, Bálint 16/9, Pánczél -, Megyesi 3, NÁNÁSI 13/9, Drávai 1, Kozma 5/3. 

Vezetőedző: Tóth Tamás

Tóth Tamás: "Igyekeztünk nagy tempót diktálva és sűrű rotációval felőrölni a fiatalabb ellenfelünket. Több biztató egyéni teljesítmény született, de többen adósak maradtak a jó játékkal. Lehet hibázni, de a hozzáállásnak mindig pozitívnak, keménynek kell lenni, ez az alapja ennek a szép játéknak. Kezd körvonalazódni a kép, kire mennyi terhet lehet pakolni. A következő meccsig pár dolgon változtatunk, próbálunk még előrébb lépni csapatszinten."

 

A sérülésektől megtizedelt felnőttcsapatba ugyan visszatért a felépülő Rostás Imre és Varga Zalán, mégsem a mieink számítottak a mérkőzés esélyesének, hisz a lilák jócskán megerősödtek a nyáron, és az első körben is remekeltek (89-62 a DEAC U23 otthonában). A látszólagos nagy különbség ellenére azonban lehetőségeihez mérten küzdött és hajtott a vásárhelyi szív, és sokáig kiválóan tartotta magán a parázsra sikeredő összecsapáson. 

 

A magas hőfok már az első percekben kijött, hisz egészen a negyed végéig fej-fej mellett haladtak a felek, ekkor lépett meg picit a kiválóan teljesítő amerikai légiós, Darion Rackley vezette Újpest. Tegyük hozzá, hogy a Kosársuliból Hargitai, Molnár, Varga Ákos, Perák, Rostás, valamint Varga Zalán is eredményes volt, a csapat tehát egységes, egyre összeszokottabb képet mutatott, ami a bajnokság további részét tekintve mindenképpen fejlődésre és előremutatásra ad okot - pláne, hogy Tóth Tamás a 15 éves Ságodi Róbertnek a kezdőcsapat tagjaként adott bizalmat. 

 

A második negyed elején tovább növelte előnyét a vendégcsapat, ám a kiválóan teljesítő Rostás vezényletével visszazárkózott öt pontra a hazai alakulat, majd a szünetre 37-44-es, egyáltalán nem reménytelen eredménnyel vonulhattak a csapatok. Csakhogy nem jött jókor a pihenő a mi részünkre, hisz a harmadik játékrészben Rackley alaposan megszórta magát, nálunk pedig jöttek a hibák védekezésben és támadásban egyaránt. Az eladott labdákat könyörtelenül megbüntette a jól védőlepattanózó Újpest, a 28-11-es rohammal pedig gyakorlatilag el is dőlt a találkozó sorsa. 

 

A zárónegyed ismét a miénk volt, vezetőedzőnk lehetőséget adott Ságodi mellett Baloghnak és Bodócsinak is, a fiatalok pedig remek játékkal hálálták meg a perceket: a nagy tapsot kapó Ságodi az utolsó hat pontot egymaga szerezte, beállítva ezzel a 67-87-es végeredményt. A biztató jelekből lehet építkezni - joggal remélhetjük, hogy hamarosan a győzelmek is jönni fognak.

 

NB I/B Zöld csoport, 3. forduló:

 

Vásárhelyi Kosársuli-Újpest-MT 67-87 (15-22, 22-22, 11-28, 19-15)

 

Hódtói Sportcsarnok, 350 néző. Vezette: Varga, Földi, Drenyovszki.

 

Kosársuli: Molnár, Ságodi, Varga Á., Hargitai, Perák.

Csere: Varga Z., ROSTÁS, Bálint, Kovács, Balogh, Bodócsi

Vezetőedző: Tóth Tamás

 

 

Újpest: RACKLEY 32/6, Széphelyi 6, Nagy K. 3/3, SURMANN G. 14/6, Dr. Franczva 6
Csere: Joó 11, Mészáros 5, Nyikos 5, Nagy R. 5/3, Pollák -, Fülöp -, Ipacs -

Vezetőedző: Mladenovic Dejan

 

Tóth Tamás: Már az első félidőben is futottunk az eredmény után, de a harmadik negyedben csúcsosodott ki a jelenlegi két játékoskeret közötti különbség. A 15 éves Ságodi kiváló játékkal hálálta meg, hogy először léphetett kezdőként pályára. A helyi vásárhelyi játékosok nagyot küzdöttek, de ma az Újpest más szintet képviselt. Gratulálok nekik, mi pedig igyekszünk tovább fejlődni!

 


A következő fordulóban, október 13-án, vasárnap Pápára látogat a csapat: a vendéglátók közül U20-asok és a felnőttek is 1-1 győzelemmel, valamint vereséggel állnak. A találkozók 16, valamint 18 órakor kezdődnek. 

 

 
 
Forrás: Nagy Benjamin-Kosársuli
VH
 

Olvassa el ezt is!

Időmorzsák 2 - Sz..ó Lenin

Időmorzsák 2 - Sz..ó Lenin

Új sorozatunkban Hódmezővásárhely félévszázaddal ezelőtti apró történéseiből szemezgetünk. Lesz ki rácsodálkozik, lesz aki emlékszik szűkebb pátriája régi híreire.
Tiltakozik a Mi Hazánk az importszemét hódmezővásárhelyi elhelyezése ellen

Tiltakozik a Mi Hazánk az importszemét hódmezővásárhelyi elhelyezése ellen

Elfogadhatatlan, hogy egy spanyol cég Olaszországból származó, újrahasznosításra alkalmatlan szemetet helyez el Hódmezővásárhelyen.

600 milliós támogatást kapott az Önkormányzat

600 milliós támogatást kapott az Önkormányzat

A Vásárhelyi Önkormányzat a TOP PLUSZ programban december végén kapott 624 millió forintot humánfejlesztési célokra.
Emlékezés a 113 vásárhelyi katonára is

Emlékezés a 113 vásárhelyi katonára is

Az 1943. évi szovjet támadás évfordulóján január 12-én koszorúzás volt a Hősök terén álló második világháborús emlékműnél.

 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 5. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
A Kosársulinak nem jött össze a győzelem
A Kosársulinak nem jött össze a győzelem Saša Vejinović csapata jó meccset játszott a tabella élmezőnyéhez tartozó vendégekkel, és bár nagyot harcolt, végül szoros vereséget szenvedett.
 
Vásárhelyi Művészeti Díj 2026
Vásárhelyi  Művészeti Díj 2026 Benedek Lili jazzénekesnő, Varga-Tóth Attila operaénekes, valamint a Molnár Dixieland Band együttes vehette át az idei Vásárhelyi Művészeti Díjat-
 
Megszerezte első idegenbeli sikerét
Megszerezte első idegenbeli sikerét Január 25-én este az Eger vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoport alapszakaszának 14. fordulójában.
 
Kiképzőközpont épül Vásárhelyen
Kiképzőközpont épül Vásárhelyen Január 20-án Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter részvételével letették a Lynx harcjármű szimulációs központjának alapkővét.
 
Program a gyermekvállalás támogatására
Program a gyermekvállalás támogatására Európai uniós támogatással újabb egészségfejlesztési program indult Hódmezővásárhelyen és Szatmárnémetiben.
 
Ismét elmaradt a győzelem
Ismét elmaradt a győzelem A Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjának 13. fordulójában a Győrt fogadta a győzelem reményében.