Kultúra, oktatásIsmét búcsú az alma matertől

2014. május 14., szerda
 
Ismét búcsú az alma matertől

61 végzős hallgató búcsúzik az alma matertől május 16-án, pénteken délelőtt a Szegedi Tudományegyetem hódmezővásárhelyi Mezőgazdasági Karán.

 

 

(Fotó: VH archív)

 

 

A ballagás és búcsúztató ünnepség a virágok átadásával 10 órakor kezdődik, majd fél 11-kor a végzős mezőgazdasági és vadgazda mérnök hallgatók végigjárják a kar épületeit.

Délután, idén is, mint minden esztendőben a Kutasi úti Tangazdaságból elindul a sárgulási fogatos felvonulás.

Megírtuk, annak ellenére nem szakadt meg ez a város életét színesítő sok évtizedes hagyomány, hogy a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara is átállt a 6 plusz 1 féléves tanrendre, amely az úgynevezett BSc képzés keretében a 3 év után még egy félév gyakorlathoz köti a diploma megszerzését. Így a fogatokra péntek délután felülő 61 végzős, majd csak decemberben veheti át a diplomáját.

A Mezőgazdasági Kar viszont folytatja a ballagást követő Sárgulás régi gazdászhagyományát, amely tradicionálisan hozzátartozik a város életéhez.

A Sárgulás, ez a minden évben Hódmezővásárhely utcáit betöltő felvonulás, nevét a gabona érése, sárgulása után kapta. Vagyis a megérett végzősök körbejárva búcsúznak a várostól, amely befogadta őket.

A Sárgulás koreográfiájának elmaradhatatlan részét képezi a Fekete Sas előtt muzsikáló Városi Fúvószenekar, amely Vágó János dirigálásával, minden évben valódi mini koncerttel örvendezteti meg a Sárgulási fogatos felvonulásra összegyűlt szülőket, hozzátartozókat és érdeklődőket. A fogatok 16 órakor érkezik a Kossuth térre.

A végzősök valamint a Kossuth téri ünnepség résztvevői számára még nem ér véget a nap, hiszen szintén több évtizedes hagyomány a Sárgulási Bál, amely este a Fekete Sasban lesz.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Elhunyt Szilágyi László

Elhunyt Szilágyi László

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Szilágyi László testnevelő tanár, a Mezőgazdasági Kar Kollégiumának vezetője.
Lesz Mártélyon kavalkád, vagy valami hasonló

Lesz Mártélyon kavalkád, vagy valami hasonló

Május 31-én Retro Családi Nap néven Mártélyon a töltés előtt található sportpályánál 10 órától egymást érik majd a programok. Részletes programmal!
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön

Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön

Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások

Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások

A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 

És ezt már olvasta?

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...