BulvárIsmét angyalokat keres a Vodafone

2017. június 24., szombat
 
Ismét angyalokat keres a Vodafone

Immár 7. alkalommal hirdeti meg Főállású Angyal Programját a Vodafone Magyarország Alapítvány. A pályázók ezúttal a szervezet Digitális Iskola Programjához kapcsolódó projektekkel mérettethetik meg magukat. A nyertesek akár főállásban is végezhetik segítő tevékenységüket, hiszen – mint eddig is minden alkalommal- a Vodafone jóvoltából egy évig versenyképes, havi bruttó 400 000 forintos fizetést kapnak.

 

 

A Vodafone Magyarország Alapítványnál hisznek abban, hogy valahol mindannyiunkban ott rejtőzik egy angyal, aki időről időre megmutatja magát. Köztünk vannak olyan angyalok is, akiknek az a választott sorsa, hogy másokon segítsenek, életüket szebbé, jobbá, könnyebbé tegyék. Ők azok, akiknek hivatásuk, hogy másokon segítsenek és szenvedélyük, hogy jobbá tegyék a világot A Vodafone a saját eszközeivel szeretne reagálni a társadalomban jelen lévő problémákra, ennek egyik, immár hagyományossá vált módja az angyalokkal való együttműködés.

 

Ezért az Alapítvány újra meghirdeti Főállású Angyal Programját, melynek keretében idén is keresik azokat, akik vállalják, hogy szaktudásukkal egy éven keresztül segítik az általuk kiválasztott non-profit szervezet munkáját. Az Alapítvány az előző évektől eltérően ezúttal egy, a gyermekek és az egész társadalom jövőjét meghatározó témával kapcsolatban várja a pályázatokat. Idén ugyanis olyan projektekkel lehet jelentkezni, amelyek illeszkednek a Vodafone Magyarország Alapítvány Digitális Iskola Programjának stratégiájához és támogatják azt. A program keretében az Alapítvány lehetővé teszi a nyertesek számára, hogy egy évig meghatározott közhasznú, közérdekű, illetve jótékonysági feladatokat ellátó szervezetnél dolgozzanak teljes munkaidőben az általuk létrehozott program teljesítése érdekében.

 

A Vodafone Magyarország Alapítvány Digitális Iskola Programjának alapvető célja a digitális analfabetizmus felszámolása a hátrányos helyzetű gyerekek körében, valamint a 21. század kihívásainak történő megfeleléshez, versenyképes digitális tudás megszerzéséhez való hozzásegítésük. A Főállású Angyal felhívásra jelentkezőknek a pályázatuk elkészítése során érdemes szem előtt tartani ezeket a szempontokat, és olyan programokkal jelentkezni, amelyek támogatják a célkitűzések megvalósítását. Ilyen például a tanári munka segítése a pedagógusok digitális tudásának fejlesztése révén, vagy a programban részt vevő gyerekek továbbtanulásának elősegítése annak érdekében, hogy a későbbiekben a munkaerőpiacon versenyképes helyzetben lehessenek. Érdemes Vodafone Főállású Angyalnak jelentkezni olyan kezdeményezéssel is, ami támogatja, hogy a diákok digitális eszközök segítségével értékes, kreatív tartalmat alkossanak, vagy éppen motiválja a tanárokat a digitális készülékek színesebb, sokrétűbb felhasználására. A lényeg, hogy bármilyen oktatással kapcsolatos kihívásra is keressék a pályázók a választ projektjükkel, a mobiltechnológia szerves részét kell, hogy képezze a megoldásnak.

 

A Főállású Angyal Program pályázat nyertesei havi bruttó 400 000 forintos fizetést kapnak, melyet egy éven keresztül a Vodafone Magyarország áll, így az angyalok minden energiájukat programjuk megvalósításának szentelhetik.

 

A pályázat részleteit a vodafoneangyal.inda.hu oldalra kattintva olvashatják el az érdeklődők, amelyre idén először, egy rövid, maximum 4 perces videó elkészítésével lehet jelentkezni. A videókat július 7. és augusztus 24. között tölthetik fel a pályázók erre az oldalra.

 

A Főállású Angyal Programot a Vodafone Új-Zéland hirdette meg először 2002-ben. A Vodafone Magyarország Alapítvány 2008-ban csatlakozott a kezdeményezéshez, amely ekkor még „Többet érsz" néven működött. Idén hetedik alkalommal hirdetik meg a pályázatot, amelynek keretein belül eddig összesen 30 Főállású Angyal valósíthatta meg kitűzött céljait. A program történetének legismertebb angyala Weisz Fanni modell volt, aki 2013-14-ben egy éven át a Hallatlan Alapítvány égisze alatt a siketek által használt jelnyelv minél szélesebb körben történő megismertetésén fáradozott.

 

 

 

 
 
Forrás: X
 

Olvassa el ezt is!

Viharkárok adnak munkát

Viharkárok adnak munkát

Fák dőltek ki, ágak szakadtak le, több épület is megrongálódott. A 47-es számú főúton több helyen is faágak zuhantak az útra. Két nap összefoglalása.

Fesztivál katonazenekarra hangolva

Fesztivál katonazenekarra hangolva

Idén is gyepshow-val tarkítva három helyőrségi zenekar vesz részt Vásárhelyen, a Dél-alföldi Katonazenekari Fesztiválon. Fellép Kónya Krisztina is.
Elítélték a vásárhelyi szurkálót

Elítélték a vásárhelyi szurkálót

Első fokon öt és fél év börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Törvényszék egy férfit, aki 2023 nyarán egy késsel hasba szúrta ismerősét.
Jelentős összegből megújulhat a belváros

Jelentős összegből megújulhat a belváros

A Belváros keleti részének átfogó megújítása kezdődhet meg Hódmezővásárhelyen az új, kétszintes parkolóház megépülésével az Ótemplom közelében.
 

És ezt már olvasta?

A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
 
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.
 
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával A fennállásának 50. évfordulója alkalmából, 2015-ben a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Hódmezővásárhelyen.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 25. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői
A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői HSZC intézményeiből összesen 26 osztályban 523 tanuló fejezte be tanulmányait a 13. technikumi és a 3/11 szakképző évfolyamokon.
 
Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.
Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.

A kormány elrendelte a dohánykoncessziók teljes körű felülvizsgálatát, benne az 1100 milliárd forintos forgalmat folytató hódmezővásárhelyi gyökerű céget.