Kultúra, oktatásInternet Fiesta az olvasás éve jegyében

2011. március 23., szerda
 
Internet Fiesta az olvasás éve jegyében

A hatékony helytörténeti internethasználat „fogásait” osztották meg a diákokkal a Németh László könyvtárban az Internet Fiesta március 23-i, csütörtöki előadásán.

 

 

Az Informatikai és Könyvtári Szövetség – a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával - immár 12. alkalommal rendezi meg március 21-28. között, az Internet Fiestát a könyvtárakban, így a hódmezővásárhelyi Németh László Városi Könyvtárban is. Az egész hetes rendezvény kapcsolódik a Családi olvasás éve kampányhoz.

A számítógép nem helyettesítheti a könyvtárt, szögezte le Fülöpné Rákos Éva könyvtáros, aki az egész heti vásárhelyi programsorozat részeként, március 23-án az interneten található vásárhelyi helytörténeti segédanyagok megismertetését és a neten történő keresésük módjait osztotta meg diákokkal. A Vásárhelyi Hírek kérdésére elmondta, tisztában van vele, hogy ezeknek a fiataloknak az internetezés fortélyairól nem sok újat lehet elmondani. Az újdonság varázsa éppen abban van, hogy saját városukról hogyan lehet megtalálni különféle információkat, segédanyagokat, vagy éppen gyűjtéseket, mint például a  Kőszegfalvi Ferenc és Borus Gábor irodalmi kiegészítésével, a könyvtár gondozásában megjelent régi fotókat tartalmazó Vásárhelyi Vedutákat. Az egész heti könyvtári rendezvények sora, 24-én műveltségi vetélkedővel, 25-én az internetes tudástárak, elektronikus könyvtárak segítségével történő tanulás és olvasás lehetőségeit bemutató előadással folytatódik.   

 

Olvassa el ezt is!

Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról

Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról

A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával

Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával

A fennállásának 50. évfordulója alkalmából, 2015-ben a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Hódmezővásárhelyen.
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre

Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre

Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet

A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
 
A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői
A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői HSZC intézményeiből összesen 26 osztályban 523 tanuló fejezte be tanulmányait a 13. technikumi és a 3/11 szakképző évfolyamokon.