Kultúra, oktatásInfománia harmadik forduló volt ma Vásárhelyen

2012. április 18., szerda
 

A harmadik forduló volt április 18-án a Németh László Gimnázium Általános Iskolában. A verseny végén az első helyen hármas holtverseny alakult ki.

 

 

 

Fotó: VH

 

 

 

Béleczkiné Tatár Katalin, a Városi Informatikai Közösség vezetője szerint igaz hogy a mai gyerekek remekül kezelik a számítógépet, de a legtöbbjüknek csak addig tart a tudás amíg játszanak. Abban a pillanatban, ha már egy alkalmazást kell megnyitni és használni, előjönnek a gondok. Az íróprogramokat, vagy akár a power pointot sem tudják használni. Ez volt az egyik motivációja, hogy tizenegy évvel ezelőtt létrehozták Hódmezővásárhelyen az iskolásoknak az Infománia versenyt.

Azóta minden évben megrendezik az Infomániát, amelynek harmadik fordulója április 18-án volt a Németh László Gimnáziumban. Hódmezővásárhelyről és a kistérségből már csak 12 csapat maradt versenyben. 4 csapat a Kertvárosi Katolikus Általánosból, 3 csapat a Németh Lászlóból, 2 csapat a Szent István Általánosból és egy-egy csapat a Klauzál Gábor Általánosból, illetve a mindszenti általános iskolából. Az egyenként 4 fős csapatok a projektoron kivetített feladatokat a qwizdom mobil feleltető rendszer segítségével azonnal továbbíthatták a központi számítógépbe.

 

A ma délutáni harmadik fordulóban az első helyen hármas holtverseny alakult ki:

 

Nagy Benjámin, Kőszegi Máté, Szanda Zsolt, Pekárik János - Kertvárosi Katolikus Általános Iskola,

 

Szőke Ádám, Nagy Dávid, Rácz Gabriella Szent István Általános Iskola és

 

Fekete Dániel, Csábi Zoltán, Vajnai Viktor, Szabó Adrienn Németh László Gimnázium és Általános Iskola. 

 

Május elején lesz a negyedik, záró forduló, amelyen a győztesek elnyerik a vándorserleget és a szponzorok felajánlásaként informatikai eszközöket kapnak.

 

Olvassa el ezt is!

A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői

A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői

HSZC intézményeiből összesen 26 osztályban 523 tanuló fejezte be tanulmányait a 13. technikumi és a 3/11 szakképző évfolyamokon.
Hetilap lesz a Délmagyarországból

Hetilap lesz a Délmagyarországból

Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
Díszközgyűlés kitüntetésekkel

Díszközgyűlés kitüntetésekkel

A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.

Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.

A kormány elrendelte a dohánykoncessziók teljes körű felülvizsgálatát, benne az 1100 milliárd forintos forgalmat folytató hódmezővásárhelyi gyökerű céget. 

 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.