KözéletInfluenzajárvány van Hódmezővásárhelyen is

2011. február 16., szerda
 
Influenzajárvány van Hódmezővásárhelyen is

A tavalyi évhez képest enyhébb lefolyású pandémiás ’A’ és H1N1 vírusos megbetegedések a jellemzőek Csongrád megyére. Halálos áldozatot még nem követelt.

 

A 60 év felettiek betegek száma idén alacsonynak mondható, a legtöbb beteg a gyerekek és a fiatal felnőttek közül kerül ki, mondta a Vásárhelyi Híreknek Dr. Tombácz Zsuzsanna, megbízott megyei tisztifőorvos. Kijelentette, egyértelműen járványról kell beszélni, mert a százezer lakosra jutó megbetegedések száma közelít a négyszázhoz. (Mint arról már írtunk a múlt hét végén az Erzsébet Kórházban bevezetett látogatási tilalom elrendelésére a 230 ezreléket elért megbetegedések miatt került sor.) Olyan, nagyobb úgynevezett közösségi halmozódást mint ami a múlt héten a zsombói általános iskolában volt, Vásárhelyen illetve környékén nem tapasztaltak. Sokan hiányoznak a város bölcsödéiből és óvodáiból. Kérdésünkre elmondta, a február 16-án rendelkezésre álló adatok szerint a 0-14 éves korúak 36,2 százaléka, a 15-34 évesek 36,72 százaléka, a 35-59 évesek 22,3 százaléka fertőzött. Mint ahogy a tisztifőorvos megjegyezte ezeket az adatokat a háziorvosok 20 százaléka által leadott jelentésekből mutatják ki. Kérdésünkre, vajon a jelentést leadók száma elegendő-e, Dr Tombácz válaszában elmondta, több orvossal még pontosabb adatok állnának rendelkezésre.       

 

Olvassa el ezt is!

Kiképzőközpont épül Vásárhelyen

Kiképzőközpont épül Vásárhelyen

Január 20-án Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter részvételével letették a Lynx harcjármű szimulációs központjának alapkővét.
Várják a javaslatokat

Várják a javaslatokat

Jelölés 'Hódmezővásárhely díszpolgára', 'Pro Urbe', valamint 'Signum Urbis Honorantis' kitüntetés adományozására.
Az újév első babája Vásárhelyen

Az újév első babája Vásárhelyen

Január elsején reggel 9:25-kor látta meg a napvilágot Hódmezővásárhely idei első újszülöttje.
A vásárhelyi csapat továbbra is a 10. helyen áll

A vásárhelyi csapat továbbra is a 10. helyen áll

A Pénügyőr győzelmekkel, a Kosársuli vereségsorozattal. A két csapat ellentétes előjelekkel várhatta az alapszakasz második félidejét.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 5. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
A Kosársulinak nem jött össze a győzelem
A Kosársulinak nem jött össze a győzelem Saša Vejinović csapata jó meccset játszott a tabella élmezőnyéhez tartozó vendégekkel, és bár nagyot harcolt, végül szoros vereséget szenvedett.
 
Vásárhelyi Művészeti Díj 2026
Vásárhelyi  Művészeti Díj 2026 Benedek Lili jazzénekesnő, Varga-Tóth Attila operaénekes, valamint a Molnár Dixieland Band együttes vehette át az idei Vásárhelyi Művészeti Díjat-
 
Megszerezte első idegenbeli sikerét
Megszerezte első idegenbeli sikerét Január 25-én este az Eger vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoport alapszakaszának 14. fordulójában.
 
Program a gyermekvállalás támogatására
Program a gyermekvállalás támogatására Európai uniós támogatással újabb egészségfejlesztési program indult Hódmezővásárhelyen és Szatmárnémetiben.
 
Ismét elmaradt a győzelem
Ismét elmaradt a győzelem A Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjának 13. fordulójában a Győrt fogadta a győzelem reményében.
 
Szelektív hulledékgyűjtés Hódmezővásárhelyen 2026
Szelektív hulledékgyűjtés Hódmezővásárhelyen 2026 Továbbra is havi két alkalommal van szelektív hulladék elszállítás és havi 4, vagy 5 alkalolmmal van a zöldhulladék elszállítása.