KözéletIndul Hódmezővásárhelyről Afganisztánba a 7. váltás

2011. november 12., szombat
 
Indul Hódmezővásárhelyről Afganisztánba a 7. váltás

Deborah A. Ashenhurst dandártábornok: Nagyon jó eredményeket értünk el közösen az Afgán Nemzeti hadsereg felkészítésében annak ellenére, hogy a helyzet odakint nagyon nehéz.

 

 

 

 

 

November 15-én a Hódmezővásárhelyen a Zrínyi Miklós Laktanyában az Afganisztánban feladatukat megkezdő Műveleti Tanácsadó és Összekötő Csoport 7. állomány katonáinak kibocsátó ünnepségére kerül sor.

Mint arról beszámoltunk, már hagyományosnak tekinthető, hogy rendszeresen, így most is hónapok óta közösen készülnek a magyar és az amerikai egységek. Az Ohiói Nemzeti Gárda és a Magyar Honvédség kijelölt erői évek óta közösen vesznek részt az Afgán Nemzeti Hadsereg egy zászlóaljának kiképzésében, műveleteik támogatásában.

Szeptember 14-én ezt a Hódmezővásárhelyen felkészülő egységet látogatta meg Deborah A. Ashenhurst dandártábornok, az Ohiói Nemzeti Gárda parancsnoka (képünkön). A dandártábornok a találkozott az OMLT amerikai katonáival, megtekintette elhelyezési körleteiket, tájékozódott kiképzésükről. A nemzeti gárda parancsnoka a honvédelem.hu-nak adott interjújában elismerően nyilatkozott az OMLT 7. váltásának felkészítéséről. Mint mondta: a magyar és az amerikai katonák kiválóan tudnak együttműködni, s ez a jó kapcsolat nagyban hozzájárult a felkészítés sikerességéhez.

A tábornok asszony szólt az előző hat misszió tevékenységéről is. „Nagyon jó eredményeket értünk el közösen az Afgán Nemzeti hadsereg felkészítésében annak ellenére, hogy a helyzet odakint nagyon nehéz: ahány alkalommal csapatokat küldünk a térségbe, azok mindig más és más feltételekkel és lehetőségekkel találkoznak. Éppen ezért a beérkező információkat folyamatosan beépítjük a következő váltás felkészítésébe. Mindezekkel együtt reméljük, hogy ezeket a feladatokat minél előbb át tudjuk adni az afgán nemzeti erőknek, hogy a továbbiakban ők folytathassák csapataik kiképzését” – értékelte a helyzetet.

Az OMLT 7. váltásának kibocsátó ünnepsége november 15-én lesz, amelyen részt vesz Orosz Zoltán altábornagy, a Honvédelmi Minisztérium Honvéd Vezérkar főnök-helyettese,

Dr. Böröndi Gábor dandártábornok, a Magyar Honvédség 5. Bocskai István Lövészdandár parancsnoka.

 
 
Forrás: MH
 

Olvassa el ezt is!

Díszközgyűlés kitüntetésekkel

Díszközgyűlés kitüntetésekkel

A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév

Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév

Több, mint 200 szósz vett részt „vakkóstoláson” a kontinens minden tájáról. Ezután született a döntés: a nagymágocsi Szabó Attila  aranyérmet nyert.
Szóváltás késeléssel

Szóváltás késeléssel

Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
Diákolimpia döntő Vásárhelyen

Diákolimpia döntő Vásárhelyen

A IV. korcsoportos Kosárlabda Diákolimpia országos döntőjét, június 12–14. között Hódmezővásárhelyen rendezték. 
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
 
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.