
A vásárhelyi Bessenyei Ferenc Művelődési Központ 2013-as bérletei már megvásárolhatók a recepción, hétköznap 10-től 18-ig, szombaton 14-től 18 óráig.
A Bessenyei bérlet II-ben négy előadást láthatnak az érdeklődők. Az első előadás február 7-én lesz a Budapesti Operettszínház vendégjátékával. Huszka Jenő egyik legnépszerűbb operettjét a Lili bárónőt nézheti meg a vásárhelyi közönség. Lehoczki Zsuzsa, Siménfalvy Ágota, Dolhai Attila tolmácsolásában ismét felcsendülnek a híres slágerek:"Az egy kis cigaretta", a "Tündérkirálynő légy a párom" és a "Gyere csókolj meg tubicám"
Márciusban a Thália Színház vendégjátékában, Sam Bobrick és Julie Stein Csókol anyád! című komédiáját láthatjuk
Áprilisban A kappan, a csirke és a marabu..., avagy polgári idill a XX. század második feléből. A komédia szereplői: Fodor Annamária, Hirtling István, Józsa Imre.
Májusban Tenessee Williams drámája, a Vágyvillamos kerül színre a Radnóti Miklós Színház előadásában. A rendező által megváltoztatott cím, a darab szabadabb feldolgozására utal. A vágy villamosa történetének Vivien Leigh és Marlon Brando által megformált és a filmtörténetbe bevonult karaktereit Kováts Adél, Csányi Sándor formálja meg.
A 2013-as évre a zeneszerető vásárhelyieket célozza a ’4 elem bérlet’ amelyben február 23-án Verdi operarészletei csendülnek fel a jazz különböző stílusaiban.
Március 17-én Pereg a film...zene címmel Hegyi Barbara, Kolovratnik Krisztián közreműködésével zenés filmtörténetet élvezhet a közönség.
Április 19-én a Magyar Állami Népi Együttes Álomidő című táncjátékával lép fel. Az előadáshoz Nikola Parov komponálta zenét, inspirációt merítve a magyar, tágabb értelemben a Kárpát-medencei, valamint a balkáni népzenéből, de a tradíció mellett magába építi többek között napjaink világzenéjének posztmodernségét is.
Május 17-én az Aradi Kamaraszínház vendégjátékával láthatjuk Örkény István Tóték című darabját. Az öt éves fennállását ünneplő Aradi Kamaraszínház Balog József rendezésében nyitotta a 2012-es évadot. A nagy sikerű tragikomédia zárja a bérleti előadások sorát.