GazdaságIndul a 2012. évi egységes kérelmek kitöltése

2012. április 2., hétfő
 
Indul a 2012. évi egységes kérelmek kitöltése

Április 2-án a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal honlapján  megnyílt az egységes kérelem elektronikus kitöltő felülete.

 

 

 

 

 


Az előző évhez képest 5 új jogcímmel bővült az igényelhető támogatások száma. A kérelmek kitöltése kapcsán feltétlenül érdemes keresni a falugazdászokat. Hódmezővásárhely és Kistérsége területén 1700 gazdálkodó jogosult valamilyen támogatás igénybevételére. Mint azt Lantos Attila falugazdász elmondta, folyamatosan érkeznek az időpont egyeztetést kérő telefonok.

Lantos Attila a Vásárhelyi Hírek olvasóinak a figyelmét felhívta, hogy a hivatal pontos kérelmeket követel az igénylőktől, nem lesz tekintettel a formai hibákra. A kérelmezők a falugazdászok segítségét térítés nélkül vehetik igénybe.  Érdemes tehát felkeresni a falugazdászokat, azonban, mint mondta, érdemes időpontot egyeztetni a várakozás elkerülése érdekében.

 

Az idei évben is előleg kifizetésével számol a hivatal, tavaly október közepétől jutottak a gazdák a területalapú támogatás ötven százalékához, és 2012. február közepéig kifizették a támogatások 90 százalékát. A zökkenőmentes finanszírozás érdekében az idei évben is ez a cél, az előleget a magyar állam finanszírozta, az EU lehívás határideje június 30. – mondta  Palkovics Péter a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal elnöke.

A benyújtás határideje 2012. május 15. hiánypótlásra június 9-ig van lehetőség, a határidőn túli kérelmezők nem részesülnek támogatásban. A termelők 2012-ben EU és nemzeti támogatásból mezőgazdasági biztosítási díjra is igényelhetnek támogatást, valamint a natura erdőterületi gazdálkodáshoz és a szarvasmarha, juh állomány növeléséhez szerkezetátalakítási céllal.

 

2012-ben az Egységes Területalapú Támogatás (SAPS) mértéke 58071,17 Ft lesz, amely összeget ugyanakkor az ún. visszaosztással korrigálni kell: a támogatásra jogosult országos bázisterület nagysága 4.829.000 hektár, azonban – a tavalyi adatok alapján - nagyjából 5.000.000 hektár után igényelnek támogatást.  Így a SAPS várható mértéke 56-57 ezer Ft, ami az előző évi kifizetéshez képest mintegy 20 százalékos emelkedést jelent.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet

A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon

Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon

Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
Jelentős összegből megújulhat a belváros

Jelentős összegből megújulhat a belváros

A Belváros keleti részének átfogó megújítása kezdődhet meg Hódmezővásárhelyen az új, kétszintes parkolóház megépülésével az Ótemplom közelében.
Díszközgyűlés kitüntetésekkel

Díszközgyűlés kitüntetésekkel

A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
 
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.
 
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával A fennállásának 50. évfordulója alkalmából, 2015-ben a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Hódmezővásárhelyen.