GazdaságIndul a 2011. évi egységes kérelem beadása

2011. április 8., péntek
 
Indul a 2011. évi egységes kérelem beadása

Aki május 16-a után nyújtja be kérelmét, annak már munkanaponként egy százalékkal csökken az elfogadott támogatási összege.

 

 

 

Április 8-tól nyílik lehetőség a legtöbb gazdálkodót érintő, egységes területalapú támogatás (SAPS), valamint további 20 jogcímen elérhető támogatás igénybevételéhez szükséges egységes kérelem véglegesítésére. Az elektronikus kitöltő felületen március 21-től kezdődhetett meg az előzetes munka.

Az egységes kérelmeket elektronikus úton, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal honlapján lévő „e-Egységes kérelem" menüponton keresztül, ügyfélkapus bejelentkezés után lehet kitölteni és beadni.

A benyújtás határideje a jogszabály alapján május 15-e, mivel azonban idén ez munkaszüneti napra esik, május 16-ig adható be a kérelem. Aki május 16-a után nyújtja be kérelmét, annak már munkanaponként egy százalékkal csökken az elfogadott támogatási összege. A június 9-e után beérkezett kérelmeket az MVH érdemi vizsgálat nélkül elutasítja. 

A kérelmeken módosítást szankciómentesen május 31-ig lehet végezni, ezután –június 9-ig- viszont már a támogatási összeg csökkentésével jár a módosítás.

 

Olvassa el ezt is!

A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői

A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői

HSZC intézményeiből összesen 26 osztályban 523 tanuló fejezte be tanulmányait a 13. technikumi és a 3/11 szakképző évfolyamokon.
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre

Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre

Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
Jelentős összegből megújulhat a belváros

Jelentős összegből megújulhat a belváros

A Belváros keleti részének átfogó megújítása kezdődhet meg Hódmezővásárhelyen az új, kétszintes parkolóház megépülésével az Ótemplom közelében.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
 
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.