KözéletIII. Nagy Sportágválasztó Hódmezővásárhelyen

2011. május 26., csütörtök
 
III. Nagy Sportágválasztó Hódmezővásárhelyen

Május 27-én pénteken a gyerekeké a főszerep, szombaton már az egész családot várják, sok programmal, sőt idén első alkalommal étkezési lehetőséggel.

 

 

 

 

Újdonságként táncosok, zumbások is kint lesznek a közel 40 sportág között a III. Nagy Sportágválasztón május 27-28-án a Városi Stadionban. Idén a rendezvényre 25-30 százalékkal több látogatót várnak, mert az önkormányzati oktatási intézmények mellett, a város egyházi óvodái és iskolái is eljönnek. A rendezvény első napja az óvodásoké és az iskolásoké. Pénteken a távolabbi intézményekből buszok hozzák-viszik majd a gyerekeket. Szombaton már az egész családot várják, sok programmal, sőt idén első alkalommal étkezési lehetőséggel. Ismert sportolók is elfogadták a meghívást, így többek között Monspart Sarolta világbajnok tájfutó is itt lesz. A tavaly szeptemberi rendezvényhez hasonlóan a sportágak látványos kitelepülésekkel, és ötletes edzéseket tartva vonják be a gyerekeket és a szülőket egyaránt, egy-egy mozgásforma elsajátításába. A színpadon folyamatos bemutatók zajlanak majd.  

 

Részletes program:

 

2011. május 27. Péntek          

 

  9:30-9:45: Samira Hastánc

  9:45-10:00: Magyar Wing Tsun Egyesület (kung-fu)

10:00-10:20: Promenád Táncsport Egyesület

10:20-10:35: Dél-Alföldi Lovasudvar

10:35-11:00: Anita fitness bemutató, átmozgató

11:00-11:15: Máté Taekwondo és Hapkido Közhasznú SE

11:15-11:30: Hódmezővásárhelyi BUDO SE

11:30-11:45: Mozgás Központ: grappling

11:45-12:00: Hód-Fitness SE

12:00-12:30: SZÜNET

12:30-12:45: Petanque, Lábtoll-labda

12:45-12:55: Sun City: Wakeboard és vízisí

12:55-13:15: Zumba: Vitality Club

13:15-13:30: Lányi Lajos Közhasznú Egyesület (néptánc)

13:25-13:45: 3M Kutyaiskola (Mondioring)

13:45-14:00: Magyar Wing Tsun Egyesület (kung-fu)

14:00-14:20: Promenád Táncsport Egyesület

14:20-14:35: Samira Hastánc

14:35-14:55: Zumba: Vitality Club

14:55-15:15: Hód-Fitness SE

15:15-15:35: Lányi Lajos Közhasznú Egyesület (néptánc)

15:35-15:45: NRG Tánciskola

15:45-16:00: Ju Jitsu Klub Hódmezővásárhely

16:00-16:20: Hódmezővásárhelyi BUDO SE

16:20-16:40: Mozgás Központ: grappling, judo

16:40-16:55: Promenád Táncsport Egyesület

 

 

 

2011. május 28. Szombat

 

 9:00-9:20: Lányi Lajos Közhasznú Egyesület (néptánc

 9:20-9:35: Samira Hastánc

 9:35-9:45: Promenád Táncsport Egyesület

 9:45-10:00: NRG Tánciskola

10:00-10:20: Máté Taekwondo és Hapkido Közhasznú SE

10:20-10:35: Hódmezővásárhelyi BUDO SE

10:35-10:50: Mozgás Központ: gyerek aerobic

10:50-11:00: Mozgás Központ: grappling,

11:00-11:15: Ünnepélyes megnyitó – Dr. Lázár János fővédnök

11:15-11:35: Anita fitness

11:35-11:50: Jóga a mindennapi életben (felnőtt jóga)

11:50-12:00: 3M Kutyaiskola (Mondioring)

12:00-12:20: SZÜNET

12:20-12:40: Hód-Fitness SE

12:40-13:00: Lányi Lajos Közhasznú Egyesület (néptánc)

13:00-13:15: Samira Hastánc

13:15-13:30: Promenád Táncsport Egyesület

13:30-13:45: Zumba: Vitality Club

13:45-14:00: Zumba: Vitality Club

14:00-14:30: LÁNY-I fitness

14:30-14:45: Ju Jitsu Klub Hódmezővásárhely

14:45-15:00: Hódmezővásárhelyi BUDO SE

15:00-15:45: AJÁNDÉKSORSOLÁS

15:45-16:05: Samira Hastánc

16:05-16:30: Lányi Lajos Közhasznú Egyesület (néptánc)

 

Olvassa el ezt is!

A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői

A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői

HSZC intézményeiből összesen 26 osztályban 523 tanuló fejezte be tanulmányait a 13. technikumi és a 3/11 szakképző évfolyamokon.
Kezdődik a tiszavirágzás

Kezdődik a tiszavirágzás

A következő napokban ismét tanúi lehetünk hazánk egyik legkülönlegesebb természeti csodájának, a tiszavirágzásnak.
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról

Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról

A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.
Útrekonstrukció Vásárhelyen

Útrekonstrukció Vásárhelyen

Tizenegy út felújításának elindításáról döntött a rendkívüli ülésén a hódmezővásárhelyi közgyűlés, a szükséges forrást költségvetési átcsoportosítással biztosítják.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.