KözéletIdőtlen életmű

2014. augusztus 7., csütörtök
 
Időtlen életmű

Lucien Hervére – az épületfotózást művészi rangra emelő fényképészre - emlékeztek Hódmezővásárhelyen augusztus 7-én délelőtt a Bessenyei Ferenc Művelődési Központnál.

 

Fotók: VH

 

 

„A lelked, akár egy építészé” – mondta Le Corbusier, amikor azt a 650 felvételt nézegette, amiket Lucien Hervé a marseille-i Cité Radieuse-ről készített. Az 1910. augusztus 7-én Hódmezővásárhelyen Elkán Lászlóként született Hervé később Le Corbusier állandó fotográfusává vált. Bár tisztelői úgy emlegetik, mint aki az architektúra fényképezését művészi rangra emelte, portréi, zsánerképei, csendéletei, valamint a természetről és a véletlen jelenségekről készült képei ugyanúgy magukon viselik egyedi látásmódjának karakterét. A 2007-ben 96 évesen Párizsban elhunyt művész viszonylag későn választotta hivatásául a fényképészetet, de időtlen életművéről mind a kortársak, mind az utókor elismerően nyilatkozott.

Ezt emelte ki dr. Kószó Péter, Hódmezővásárhely alpolgármestere is, az augusztus 7-én, Hervé születésének 104. évfordulóján tartott megemlékezésében.

A város egyik leghíresebb szülötte, a kortárs fotográfia kimagasló alakjának emléktáblájánál emlékeztek ma délelőtt, majd koszorút helyeztek el Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata, a Tornyai János Múzeum és Közművelődési Központ, valamint a július közepén alakult Lucien Hervé Camera Klub képviselői.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Borban az igazság

Borban az igazság

Hódmezővásárhelyen a X. Vásárhelyi Bor- és pálinkafesztiválon hatvan árus illetve kiállító lesz, közülük ötven pincészet a borkülönlegességeit kínálja.
Vásárhely ismét a hazai képzőművészet fókuszában

Vásárhely ismét a hazai képzőművészet fókuszában

Az Őszi Tárlatra a meghívottak mellett közel százan küldtek be képet. Vélhetően a 60. tárlat országos híre hathatott ösztönzőleg az alkotókra. Képekkel!
Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2

2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 

És ezt már olvasta?

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...