Kék hírekIdős vásárhelyiek kifosztója

2011. február 14., hétfő
 

Idős embereket károsított meg a képen látható 56 éves férfi Hódmezővásárhelyen. A módszerre az volt, hogy ismerősnek adta ki magát, majd gyorsan kizsebelte a meglepett sértettet.

 

 

Több feljelentés érkezett a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányságra az elmúlt időszakban arról, hogy a képen látható férfi társával ismerősnek kiadva magát az utcán átölelt idős embereket, majd amíg kifejezte örömét a találkozás miatt, gyorsan kizsebelte a meglepett áldozatait. Főként pénztárcát és mobiltelefont zsákmányolt. Egyik alkalommal viszont

azután zsebelt ki egy férfit, hogy az idős ember az utcán elcsúszott, ő pedig azt hazudta, hogy segít neki felállni. Miután megfosztotta értékeitől áldozatát, gyorsan távozott.

A rendőrség a férfi személyazonosságát megállapította és gyanúsítottként felelősségre vonta, azonban további sértettek jelentkezését várja. Kérjük, hogy akit a képen látható férfi szintén megkárosított és még nem tett feljelentést, jelentkezzen személyesen a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályán, vagy hívja az ingyenesen hívható 107-es illetve 112-es telefonszámot.

 

Olvassa el ezt is!

Befürödhetünk a szökőkutakkal

Befürödhetünk a szökőkutakkal

A napokban várható kánikula miatt a szülőknek érdemes jobban figyelni a szökőkutainkra, amelyeket eredetileg nem fürdésre tervezték.
Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is

Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is

Hódmezővásárhelyen augusztus 20-án délelőtt a hagyományoknak megfelelően ünnepséget rendeztek a Szent István téren.

Borfesztivál Hódmezővásárhelyen 2026

Borfesztivál Hódmezővásárhelyen 2026

Augusztus 20-a, I. István király 1083-as szentté avatására és a magyar államalapításra emlékezik. A mindig többnapos ünnephez borfesztiválok, kulturális események egész sora kapcsolódik. 
Ismét pozícióban Juhász Tünde

Ismét pozícióban Juhász Tünde

Szeptember elsejétőll Gyülekezeti igazgatási vezető Lázár János volt államtitkára Hódmezővásárhelyen.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 35. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor 81 éves korában augusztus 28-án elhunyt Hódmezővásárhely Pro Urbe díjas történész, volt levéltárvezető. 
 
...és beindult idén is!
...és beindult idén is! Idén is beindult a SZIN, ha az első napon nem is telt házzal, de nagyon jó hangulatban. A nyitónapon készült fotóink is ezt bizonyítják.
 
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban Még mindig gyakran találkozni azzal a tévhittel, hogy a mesterséges intelligencia elsősorban a nagy technológiai vállalatok kiváltsága.
 
Vajon lesz megoldás?
Vajon lesz megoldás? Az agrár- és élelmiszergazdasági miniszter segítségét kérte Márki-Zay Péter polgármester az ATEV Fehérjefeldolgozó Zrt. bűzterhelése miatt.
 
A roma holokauszra emlékeztek
A roma holokauszra emlékeztek Augusztus 2-án a roma holokauszt áldozataira emlékezve, a vásárhelyi zsinagóga falán elhelyezett emléktábláná koszorúzás volt.
 
Tanévi menetrend 2026/2027
Tanévi menetrend 2026/2027 Mi várható a 2026/2027-es tanévre vonatkozó oktatási rend esetében, részletes menetrend, amely a tanítási szünetek idejét is tartalmazza.