GazdaságIdén is sikeresen pályázott a Városi Televízió

2018. szeptember 23., vasárnap
 
Idén is sikeresen pályázott a Városi Televízió

Összesen 107,2 millió forintot ítélt oda huszonkét helyi vagy körzeti televíziónak a Magyar Média Mecenatúra Programon belül a rendszeresen jelentkező hírműsorok, valamint közéleti és kulturális magazinműsorok gyártására meghirdetett pályázat második fordulójában.

 

 

 


A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa és a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap a Magyar Média Mecenatúra Program keretében pályázati eljárást hirdetett meg televíziós közéleti magazinműsor, illetve televíziós hírműsor és kulturális magazinműsor készítésének támogatására.

Szeptember 19-én kiadott közleményük szerint kulturális magazinműsorok gyártására, a Szombathelyi Televízió, a Halas TV Kiskunhalasról, a Keszthelyi Televízió, a Városi Televízió Eger, a Nyíregyházi Televízió és a Szolnok TV, valamint a Vásárhelyi Televízió Hódmezővásárhelyről kapott támogatást - olvasható a közleményben.

 

A Médiatanács szeptember 18-ai döntése értelmében az eljárás második fordulójában a Szerdahelyi József Nonprofit Kft, Városi Televízió a Publikum című kulturális magazin készítésére 1 840 000 forintot nyert.

 

Mint ismeretes a Vásárhelyi Városi Televízió 2017. márciusában, szintén a Magyar Média Mecenatúrától 950 ezer forint támogatást nyert az online oldalára készülő a tízrészes Kísérletek a fizika hőskorából elnevezésű ismeretterjesztő sorozat finanszírozására.

 

A VTV egy évvel korábban jóval nagyobb összegben, 9 360 000 Ft vissza nem térítendő támogatásban részesült, amelyet 12 hónapig a Híradó gyártási költségeire fordíthatott.

 

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa és a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap a Magyar Média Mecenatúra Programja évek óta több millió forinttal segíti a helyi televíziók és rádiók működését, alkalmi pályázatokon túl, egy állandó, évente 3 alkalommal/fordulóban meghirdetett pályázattal. Ezeken eddig minden évben sikerrel pályáztak a hódmezővásárhelyi médiumok is.

 
 
VH-MTI
 

Olvassa el ezt is!

Kutatók Éjszakája Vásárhelyen idén is

Kutatók Éjszakája Vásárhelyen idén is

Magyarország ismét csatlakozik az egész Európában ünnepelt kutatók éjszakája elnevezésű fesztiválhoz, amely idén  szeptember 28-án várja az érdeklődőket. Program.
Lendületben a vásárhelyi Kosársuli

Lendületben a vásárhelyi Kosársuli

A fantasztikus salgótarjáni bajnoki rajtot követően szerdán Tiszaújvárosban az NB I/B -ben a koncentrált támadójáték és a nagyszerű küzdés eredményt hozott.
Több, mint 40 előadó

Több, mint 40 előadó

Összesen kb. 115 produkció, elektronikus zene, rock, pop és trap, hazai zenekarok és nemzetközi sztárfellépők vegyesen az ide Szegedi Ifjúsági Napokon.
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel

A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel

Műfaji megoszlás szerint 92 festmény, 32 grafika, 46 plasztika, valamint 15 installáció, multimédia mű szerepel majd a tárlaton.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 29. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola Háromszintes, mintegy ezerötszáz négyzetméteres épületrésszel bővül a hódmezővásárhelyi Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola.
 
Ulmi találkozó
Ulmi találkozó Az 1992 óta Hódmezővásárhely testvérvárosába, az ott rendezett 14. Nemzetközi Duna Fesztiválra kiutazott Márky-Zay Péter polgármester.
 
Irány Hong Kong
Irány Hong Kong A világbajnokságra utazó magyar válogatott tagja lett a hódmezővásárhelyi Papp Jázmin, akinek Magyary Ágnes volt az edzője .
 
Kurucz D. István festő emlékét őrző kitüntetést alapítottak
Kurucz D. István festő emlékét őrző kitüntetést alapítottak A díj olyan képzőművészeknek adható, akik munkásságukkal hozzájárultak a város kulturális életének gazdagításához, művészi hagyományainak továbbviteléhez.
 
Uniós forrásból fejlesztik a Kakasszéki Gyógyintézetet
Uniós forrásból fejlesztik a Kakasszéki Gyógyintézetet Egy magyar-román közös uniós projekt keretében javítják elsősorban az idős páciensek mozgásszervi rehabilitációs ellátásának színvonalát
 
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.