Kultúra, oktatásIdén is reflektorfényben a tehetség

2018. november 21., szerda
 
Idén is reflektorfényben a tehetség

A Bessenyei Ferenc Művelődési Központ idén 33. alkalommal rendezi meg az Amatőr Művészeti Fesztivált. Az elődöntő november 26-án és 27-én lesz, a döntőt december 16-án 15 órától rendezik.

 

 

 

 

 

 

 

Az elődöntőre a jelentkezési határidőig beérkezett 29 produkció kerül a zsűri elé, amelynek tagjai:  

Barnák László, a Szegedi Nemzeti Színház igazgatója

Halmi Zoltán, néptáncpedagógus, Szeged Táncegyüttes

Berei Erzsébet, zenetanár, nyugalmazott iskolaigazgató

Varga Anikó, a Bessenyei Ferenc Művelődési Központ intézményvezetője

 

A fesztivál egy remek lehetőséget biztosít a tehetségek bemutatkozására, és felkarolására, mely a Bessenyei Ferenc Művelődési Központ egyik fontos feladata. A 33 évvel ezelőtt útjára indított rendezvénysorozat célja teret engedni a városban, a térségben és a megyében élő amatőr előadók és csoportok részére, hogy bemutassák magukat, tudásukat és tevékenységüket.

Az Amatőr Művészeti Fesztiválunk műfaji és korosztályos korlátozás nélkül fogadja be a produkciókat, így bárki, aki kedvet érez jelentkezhet és mutathatja be tehetségét a szakmai zsűri előtt. Így aztán ebben az évben is a színpadon lesz színdarabtól modern táncig, mesemodástól hangszeres előadásig, sokféle műfaj.

 

A kétnapos elődöntőn a fellépők sorát a BFMK már összeállította:

 

November 26. 16 óra

 

Mi-Egy- Más Együttes – Magyar mesefilm zenék

Bodor Anna – mesemondás

Bárdos István- Bárdos Istvánné – Hajdúsági népdalok- citera, ének

Ő-Szín-Te színjátszó csoport – Szeress rózsám! zenés darab    

Százszorszép Táncegyüttes Csipergők Csoport – Csókási Imre- Kispéter Éva: „Szobrosdi” Szilágysági táncok – néptánc

Lantos Barnabás – Kányádi Sándor: Pantomim - vers

Kis István - ének

Forrai Fanni és Forrai Fruzsina – Margaret Island: Várj még rá - ének

Mészáros Bertalan – Vidor Miklós: Mi van a kemencében - mese

Fogarassy Judit Balett és Jazztánc Stúdió Iskolás csoport – „Pumukli”- karaktertánc

Varga Ágnes Kata – „ Mikor Máriához”-  adventi, karácsonyi népdalcsokor

Dávidházi Dóra – vers

Szépkorúak Tánccsoportja – Magyarbődi táncok – néptánc

Vásárhelyi Népzene Tanoda – hangszeres népzenei összeállítás (Kalotaszeg)

Kankalin Néptánc Együttes Tyubica csoport – Gyertek, gyerekek! - néptánc

 

November 27. 15 óra 30 perc

 

Bessenyei Gyerekszínkör – Lázár Ervin: Vacskamati virágja - mesejelenet

Juhász Sándor – Gárdonyi Géza: Megjárta Jancsi - mese

Stars of Hope Táncstúdió – „Tapasztalat” - moderntánc

Trényi Dominika és Szabó Alex – Dél-Alföldi táncok

Stars of Hope Táncstúdió – „Lélek” ­– moderntánc

Ludányi Hedvig Terézia – Horváth Tamás: Meggyfa - ének

Kankalin Kisgömböc csoport – Móricz Bence: A leghosszabb nap - néptánc

Pál Blanka - vers

Flamin’go zenekar

Deviáns zenekar

BFMK Csicsergők Néptánc csoport – „Így játsszuk, most járjuk!”- Dunántúli játékok, táncok – néptánc

BFMK Bóbita néptánc csoport – „Somogyi táncok”- néptánc

Suhancok – Széki sűrű és ritka – néptánc

Árendás Néptáncegyüttes Kiscsillag csoport – „Elviszem a bálba Adélt” –  Bundásbokri tirpák táncok - néptánc

 

 

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Szeged lesz a Dél-Alföld adventi fővárosa

Szeged lesz a Dél-Alföld adventi fővárosa

10 emelet magas óriáskerékkel és szabadtéri jégpályával rajtol a Szegedi Karácsonyi Hetek. Ennyi látványossággal még sosem találkozhattunk. Programokkal.

Egy éve hunyt el Almási István

Egy éve hunyt el Almási István

Most egy éve, hogy Almási István polgármester hosszan tartó betegség után életének 73. évében elhunyt.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 8. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
Wi-fi a Szabadság téren

Wi-fi a Szabadság téren

Régi lakossági kívánság teljesült.
 

És ezt már olvasta?

Stabil digitális alapok a hosszú távú fejlődéshez
Stabil digitális alapok a hosszú távú fejlődéshez Az AI-támogatott egyedi szoftverfejlesztés a fenntartható fejlődés egyik legbiztonságosabb útja. Olyan rendszert eredményez, amely a jövőbeni növekedés digitális alapjait.
 
A kollektív védelem megerősítése a cél
A kollektív védelem megerősítése a cél Előretolt nemzetközi harccsoport részeként olasz és horvát kontingens váltása érkezett a vásárhelyi laktanyába.
 
Vásárhelyi táncosok nagyszerű sikerei
Vásárhelyi táncosok nagyszerű sikerei Makón, a Hagymaházban rendezték meg a XXXV. Országos Táncművészeti Fesztivál regionális elődöntőjét,a melyen a Stars Of Hope Táncstúdió is versenyzett.
 
Nyolc jelölt a Csongrád 04-es számú egyéni választókerületben
Nyolc jelölt a Csongrád 04-es számú egyéni választókerületben Az ajánlóíveket február 21-én reggel 8 órától lehetett átvenni, és az aláírásgyűjtés folyamatosan zajlik március 6-áig.
 
Szabó Zsolt posztumusz díszpolgári címe
Szabó Zsolt posztumusz díszpolgári címe A döntést a közgyűlés minden tagja támogatta, beleértve a kormánypárti képviselőket is. 
 
Ismét a Klímanócskák...
Ismét a Klímanócskák... Az Iskolakertekért Alapítvány Iskolakert-fejlesztési Programjának élvonalában kettős győzelmet aratott a Klímanócskák program.
 
Kupa hétvége Vásárhelyen
Kupa hétvége Vásárhelyen Február második hétvégéjén a Fülöp Mihály Magyar Kupa soron következő fordulóját rendezték a vásárhelyi Vívócentrumban.