BulvárIdén is mozivarázs Vásárhelyen

2023. december 13., szerda
 
Idén is mozivarázs Vásárhelyen

A mozivarázst idén is megrendezték. Két napon át, kétszer 155 első osztályos ülhetett be egy rajzfilmre, kezükben üdítővel, pattogatott kukoricával.

 

 

Fotó: VH

 

 

 

2013-ban, az akkor felújított Kultik (az egykori Mozaik) Moziban a mozihálózat tulajdonosainak a kezdeményezésére Hódmezővásárhelyen 155 halmozottan hátrányos helyzetű általános iskolást ingyen előadásra, üdítőre és pattogatott kukoricára hívtak meg. Minden évben a hálózathoz tartozó 9 moziban összesen 2000 gyereket látnak vendégül.

 

„Ez egy olyan hagyománnyá vált, amivel a magunk szerény lehetőségeivel szeretnénk örömtelibbé tenni a karácsonyi készülődést.” - mondta Szabó Krisztián ügyvezető igazgató a Vásárhelyi Híreknek.  

 

A mozivarázst idén is megrendezték. Két napon át, december 12-én és 13-án kétszer 155 első osztályos ülhetett be egy rajzfilmre, kezükben üdítővel, pattogatott kukoricával. A költségek feléhez ezúttal a vásárhelyi Önkormányzat járult hozzá.

 

Minden évben az Önkormányzat egy-egy képviselője is megjelent a gyerekek és kísérőtanáraik fogadására. Például 2016-ban Cseri Tamás, vagy 2018-ban Dr. Kis Andrea (akkor még) alpolgármester. Idén a Kultik Mozi jótékonysági „mozizása” előtt első alkalommal jelent meg a vásárhelyi polgármester, Gyöngyösi Ferenc képviselő társaságában.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Kórházfejlesztés román-magyar közös projekttel

Kórházfejlesztés román-magyar közös projekttel

Uniós támogatással korszerűsítették a hódmezővásárhelyi kórházat, a román-magyar Interreg programnak köszönhetően.
Az első két világsztár nevét már tudjuk

Az első két világsztár nevét már tudjuk

Kiderült az első két külföldi sztárfellépő neve, akik már biztosan ott lesznek 2024-ben a SZIN-en, augusztus 28-31. között.
L. Ritók Nóra kapta idén a Bogdán László díjat

L. Ritók Nóra kapta idén a Bogdán László díjat

A gyerekszegénység, mélyszegénység ellen küzd, az esélyteremtésért és integrációért dolgozik. Aktív művész, folyamatosan publikál.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2023-ban

Családi események Hódmezővásárhelyen 2023-ban

2023. 49-52. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 44. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán Márky-Zay Péter, vásárhelyi polgármester a facebookon reagált a kórházigazgató leváltásával és az új tankerületi igazgató kinevezés kapcsán.
 
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek Lezárult a tankerületi vezetői pályázatok elbírálása, a 60 tankerületi központból 55 élére új vezetőt választottak, Miklós Anikó helyére is új vezető került..
 
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter november 2-i hatállyal visszavonta Kallai Árpád, a Hódmezővásárhelyi-Makói Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatójának vezetői megbízását.
 
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is Bár örömteli a hír, hogy új, emeletes távolsági buszokat állítanak be Hódmezővásárhely és más városokban, azonban ez még soká lesz.
 
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása A projekt részeként a hódmezővásárhelyi és a makói kórházban korszerű terápiás és diagnosztikai eszközöket állítanak üzembe.
 
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben A vadonatúj mezében pályára lépő Kosársuli zsinórban a harmadik sikerére készült a bajnokságban, míg a bajaiak idegenben az elsőre.