GazdaságIdén is lesz Szent György-napi Juhásztalálkozó

2011. február 24., csütörtök
 
Idén is lesz Szent György-napi Juhásztalálkozó

Új helyszínen, jóval nagyobb területen, versenyekkel, kiállítással, kirakodóvásárral és főzőversennyel idén is megrendezik a Szent György-napi Juhásztalálkozót. 

 

 

Egyes sajtóhírekkel ellentétben, idén is a Magyar Juh- és Kecsketenyésztő Szövetség, a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara és a Hódmezővásárhelyi Gazdasági Egyesület közösen rendezi a Szent György-napi Juhásztalálkozót. A nevéhez képest viszont két héttel később, május 8-án vasárnap találkoznak a hazai és a határon túli juh- és kecsketenyésztésben érdekelt szakemberek. A juhásztalálkozót mostantól, az eddigi helyszín helyett az Alföldi Állattenyésztési Napok Szakkiállítás és Vásár területén rendezik, ezzel nagy hely áll majd rendelkezésre az országos juhászverseny elméleti és gyakorlati lebonyolítására, illetve a bográcsos és egyéb ételek főzőversenyére. A részletek megtárgyalására február 24-én került sor a Mezőgazdasági Karon.

Mint arról Hajduk Péter a Magyar Juh- és Kecsketenyésztő Szövetség ügyvezető igazgatója (képünkön jobbra) a Vásárhelyi Híreket tájékoztatta, a május 6-7-8-án megrendezésre kerülő, a magyar mezőgazdaság egyik legnagyobb jelentőségű szakmai találkozójával, az Alföldi Állattenyésztési Napok Szakkiállítás és Vásárral hagyományosan egy időben, vasárnap akarták megrendezni a találkozót. Mint elmondta, a szervezést a szövetség koordinálja, a juhászverseny szakmai lebonyolítását, a főzőverseny, a termékbemutató megszervezését a Mezőgazdasági Kar végzi. Mivel ez már a 27. alkalom, az egyetemi kar tanárainak, munkatársainak ebben nagy gyakorlata van, valamint a kar hallgatóinak közreműködésére is szükség van. Perényi János a Hódmezővásárhelyi Gazdasági Egyesület  ügyvezető elnöke, aki szintén részt vett a megbeszélésen, elmondta a juhásztalálkozó helyszínén  kiállításon mutatják majd be a juhászmesterség régi tárgyait, felszereléseit, valamint folklórműsorral készülnek.

Az eddigi ismereteink szerint, az Alföldi Állattenyésztési Napok Szakkiállítás és Vásár területén a főbejárat közvetlen közelében lévő nagy területen lesz a Juhásztalálkozó, ami lehetővé teszi a sok résztvevős főzőverseny megrendezését és a juhtenyésztés korszerű tartásának elméleti és gyakorlati versenyének látványos lebonyolítását is.      
 

Olvassa el ezt is!

Kezdődik a tiszavirágzás

Kezdődik a tiszavirágzás

A következő napokban ismét tanúi lehetünk hazánk egyik legkülönlegesebb természeti csodájának, a tiszavirágzásnak.
Jelentős összegből megújulhat a belváros

Jelentős összegből megújulhat a belváros

A Belváros keleti részének átfogó megújítása kezdődhet meg Hódmezővásárhelyen az új, kétszintes parkolóház megépülésével az Ótemplom közelében.
Útrekonstrukció Vásárhelyen

Útrekonstrukció Vásárhelyen

Tizenegy út felújításának elindításáról döntött a rendkívüli ülésén a hódmezővásárhelyi közgyűlés, a szükséges forrást költségvetési átcsoportosítással biztosítják.
Múzeumok éjszakája Vásárhelyen

Múzeumok éjszakája Vásárhelyen

A roma jazztől az őslény-kutatáson át a porcelánöntésig a Múzeumok éjszakáján. Részletees program.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.