Kultúra, oktatásIdén is javult az érettségi átlag

2011. július 13., szerda
 
Idén is javult az érettségi átlag

Jól teljesítettek a diákok az idei érettségin, a vizsgák átlaga az előző évekhez hasonlóan alakult – emelte ki Hoffman Rózsa oktatási államtitkár szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.

 

 

 

 

Ismertetése szerint az összesített átlag 3,65 volt, az előző évi 3,62-vel szemben. A tíz évvel korábbi adatokhoz képest kéttizedes javulás figyelhető meg (2001-ben az összesített átlag 3,44 volt).
Az újságíróknak kiosztott összegzés szerint a diákok legjobban kémiából teljesítettek, az átlag 4,00 volt. A leggyengébben a matematikavizsgák sikerültek, átlaguk 2,99 volt. Magyarból 3,58, történelemből 3,75, fizikából 3,95, angolból 3,61, németből pedig 3,23 lett az átlageredmény.
A mostani vizsgaidőszakban minden korábbinál kisebb arányban, a dolgozatok mindössze 9,04 százalékánál tettek észrevételt a javítással kapcsolatban az érettségizők; az előző évben ez 11,45 százalék volt.
Az összegzés szerint a magyar diákok jobban teljesítettek, mint néhány eu-s tagállamban, hiszen nem születtek olyan kirívóan rossz eredmények, mint Romániában, ahol csak a jelentkezők 44,47 százaléka vizsgázott sikerrel. Lengyelországban pedig a diákok egynegyede megbukott. Magyarországon a bukások átlaga 2,1 százalék, a középiskolásoknál nappali tagozaton 1,5 százalék, a felnőttoktatásban nappalin 8, az esti és levelező képzésben pedig 6 százalék.
Hoffmann Rózsa ugyanakkor azt mondta: többéves tapasztalat szerint a jónak mondható eredmények mégis elégedetlenséggel járnak, romlik a fiatalok helyesírása, idegen nyelvi és alaptudásuk sokszor gyenge, s ennek következtében sokan lemorzsolódnak a felsőoktatásból.
Az érettségi vizsgakövetelményei nagyon alacsonyak, a százalékok osztályzatokra történő átváltása alacsony kulccsal történik, az elégséges eléréséhez elegendő a húszszázalékos teljesítmény, míg Európában ez 50 százalékhoz kötött. Hoffmann Rózsa elmondta: elkezdődött az érettségi rendszer átdolgozása a színvonal fokozatos emelése érdekében. Jelenleg munkacsoportok foglalkoznak a kérdéssel, a nemzeti alaptantervvel együtt ez a következő tanév feladata lesz.
Az MTI kérdésére a Mádl Ferenc Kör előző napi, széles skálájú, de egyszintű érettségit szorgalmazó felvetésére azt mondta: nem áll tőlük távol ez az elgondolás, bennük is felmerült, hogy a mostani kétszintű érettségi nagyon nehezen szervezhető, drága és pazarló, sok eleme kritizálható.
A mai érettségi rendszer legfontosabb erényét, az objektivitást meg kívánják őrizni, ez nem csorbulhat – hangsúlyozta, hozzátéve: a szinteket lehet, hogy egységes érettségin belül is el lehet különíteni.

 
 
Forrás: MTI
 

Olvassa el ezt is!

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
Elítélték a vásárhelyi szurkálót

Elítélték a vásárhelyi szurkálót

Első fokon öt és fél év börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Törvényszék egy férfit, aki 2023 nyarán egy késsel hasba szúrta ismerősét.
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával

Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával

A fennállásának 50. évfordulója alkalmából, 2015-ben a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Hódmezővásárhelyen.
Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév

Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév

Több, mint 200 szósz vett részt „vakkóstoláson” a kontinens minden tájáról. Ezután született a döntés: a nagymágocsi Szabó Attila  aranyérmet nyert.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.