FélpercesIdén is indul a kézilabda tábor

2013. július 10., szerda
 
Idén is indul a kézilabda tábor

Hétfőn kezdődik a Koczka Kézisuli és a DMKSE közös nyári táborának első turnusa. A helyieken kívül Szegedről, Orosházáról, Szentendréről, Gyuláról és Komáromból is érkeznek táborozók Hódmezővásárhelyre.

 

 


5-12 éves gyermekek részvételével  két turnus indul, az első július 15-től 19 –ig, a második július 29- től augusztus 2-ig tart majd. Több edző foglalkozik majd gyerekekkel és megint sok program színesíti a tábor napjait.

 

Olvassa el ezt is!

Risztov Éva beleszólást akar az edzésmenetbe

Risztov Éva beleszólást akar az edzésmenetbe

Állítólag nem volt összetűzés a londoni olimpia 10 kilométeres versenyének aranyérmese és az őt felkészítő Széles Sándor mesteredző között.
Elpusztult Atlant, a zsiráf

Elpusztult Atlant, a zsiráf

Idegen testet is találtak a recés gyomorban, amely feltehetően nagyon régóta lehetett a szervezetében.
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon

Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon

Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
Vásárhely közelében is gyújtogatott

Vásárhely közelében is gyújtogatott

Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.
 

És ezt már olvasta?

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...