KözéletIde öröm járni

2014. szeptember 18., csütörtök
 

Az önkormányzat folytatta a vásárhelyi oktatási intézmények felújítását. Az energetikai rendszerükben megújított és külső szigetelést kapott 6 óvoda mellett, sor került a Szent István Általános Iskola főépületének korszerűsítésére.

 

Fotók: VH

 

A nagy volumenű munkák, a tanévkezdésre, szeptember elsejére elkészültek, ma délben pedig jelképesen fel is avatták a kicsit még mindig festékszagú, gondosan felújított iskolát.

 

A kisebb ünnepség keretében Walterné Böngyik Terézia igazgatónő az iskola történetét idézte fel. Mint mondta, a Szent István Általános Iskola első épületét 1866-ban adták át a Koczka utca és a Szent István utca sarkán, ahol 2 osztályban kezdődőtt meg a tanítás. Bővítették, majd az 1950-es években felújították az épületet, amely a növekvő gyereklétszám miatt egyre szűkebbnek bizonyult. A Szent István utcán 1963. évben épült meg az új 4 tantermes emeletes iskola, amely újabb és újabb bővítéseket követően 2004. évben nyerte el mai formáját, hallottuk az igazgatónőtől. Végezetül megköszönte az Önkorányzatnak, az építőknek a lehetőséget, hogy a 21.század iskolájában taníthatnak és tanulhatnak a gyerekek, ahová öröm járni.  

 

Megtudtuk, az új épület bővítései a meglévő épületrészeket csak szerény mértékben érintették, vagyis átfogó felújításra nem került sor. Ez is lehetett az oka annak, hogy az épület korszerűsítése elodázhatatlanná vált. Az Önkormányzat 126 millió forintot biztosított, amiből kijavították tetőszerkezeteket, felújították a tetőfedő és bádogos szerkezeteket. Kijavították az épületek homlokzatainak vakolatát és újra festették. A belső munkák voltak a legátfogóbbak, a fal és padlóburkolat felújításával, a külső és belső nyílászárók cseréjével, az elektromos hálózat és a fűtési hálózat korszerűsítésével.

 

Almási István polgármester a jelképes avató ünnepségen, reményét fejezte ki, hogy folytatódik a felújítási sorozat, a Szent István Általános Iskola Koczka utcai, jelenleg nem használatos épületével, illetve hamarosan sor kerülhet a Klauzál Gábor és a Nádor utcai iskolákra is.  

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Trófeák a rendőrségen

Trófeák a rendőrségen

A nyomozók a három trófea mellett begyűjtöttek egy 45 éves orgazdát és egy betörés 22 éves gyanúsítottját. Mindketten vásárhelyiek.
Érmekkel kikövezett városi verseny

Érmekkel kikövezett városi verseny

Duatlon Csongrád Megyei Diákolimpiai Döntő és Nyílt verseny volt Vásárhelyen, amelyen a Hód-Triatlon 19 érmes helyezést ért el. Képekkel és eredményekkel
Győzött a Kosársuli a Győr ellen

Győzött a Kosársuli a Győr ellen

Saša Vejinović csapata az első negyedben még hátrányban volt, utána viszont remekelt és végül nagyon magabiztos győzelmet aratott.
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán

Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán

Márky-Zay Péter, vásárhelyi polgármester a facebookon reagált a kórházigazgató leváltásával és az új tankerületi igazgató kinevezés kapcsán.
 

És ezt már olvasta?

Sportsikereinek újabb állomása
Sportsikereinek újabb állomása A vásárhelyi Ugrai Panna a BVSC-Zugló 22 éves úszója nyolc egyéni és öt váltó aranyérmet szerzett a rövidpályás országos bajnokságon Kaposváron.
 
Nem véletlenül hagyta el a baleset helyszínét
Nem véletlenül hagyta el a baleset helyszínét A hódmezővásárhelyi rendőrök elfogtak egy férfit, aki közlekedési balesetet okozott, majd még a rendőrök kiérkezése előtt elhagyta a helyszínt.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 44. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek Lezárult a tankerületi vezetői pályázatok elbírálása, a 60 tankerületi központból 55 élére új vezetőt választottak, Miklós Anikó helyére is új vezető került..
 
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter november 2-i hatállyal visszavonta Kallai Árpád, a Hódmezővásárhelyi-Makói Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatójának vezetői megbízását.
 
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is Bár örömteli a hír, hogy új, emeletes távolsági buszokat állítanak be Hódmezővásárhely és más városokban, azonban ez még soká lesz.
 
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása A projekt részeként a hódmezővásárhelyi és a makói kórházban korszerű terápiás és diagnosztikai eszközöket állítanak üzembe.