KözéletI love kupak

2012. június 5., kedd
 

„Szerezzél még egy adag sárgát!" " Ne lépj rá a virág szirmára!" " Egyforma kék színűeket adj!” Ilyen és ehhez hasonló mondatok hallatszottak egész délelőtt a vásárhelyi strand parkolójában. Az érdeklődőket döbbenetes káosz fogadta, amiben azért, mint ahogy kiderült volt némi koncepció.

 

 

Fotók: VH

 

Az üdítős és egyéb italos palackok ezernyi kupakja, színenként zsákokban, dobozokban nagy halomba gyűjtve, arra várt, hogy az aszfalton előrajzolt egy-egy kép színes mozaikjához felhasználják. A parkoló közepén keresztben pedig a Tisza Mártélyi Holtágát jelképező széles kék sávot terítettek le. Minden szándéknál többet elárult, hogy a Tisza vízét szimbolizáló sáv, kristályvizes és ásványvizes palackok kék kupakjaiból készült.

 

„A környezetvédelem fontossága és környezettudatos magatartás megtanulása is a célja ennek a napnak, amelyre a város összes intézményét igyekeztünk bevonni.” mondta Walterné Böngyik Terézia akinek a neve már az ehhez hasonló meglepő akciók kapcsán országosan is ismert. Így az sem volt véletlen, hogy erre a nagyszabású délelőttre a HírTv, az M1 és több országos sajtó is tudósítót küldött. Ugyanis a Zöld Kapocs Oktatóközpont munkaközösség vezetője és munkatársai által tavaly októberben megálmodott óriási mozaikkép megvalósításának a napja volt.

 

A Gyarmati Dezső Sportuszoda parkolójában, kedden délelőtt az iskolákból és az óvodákból érkezett gyerekek egy-egy mozaikképet készítettek, amely a végén egy nagy, közel 600 négyzetméteres színes szőnyeggé állt össze. Összesen közel 900 ezer kupakot használtak fel, amennyivel a hódmezővásárhelyi strand nagymedencéjét lehetett volna megtölteni.

 

A Németh László Gimnázium Általános Iskola és Óvoda Oldalkosár utcai óvodája vitte el a pálmát, a több mint 160 ezer összegyűjtött kupakkal. Ez az „adag” is a Környezetvédelmi Világnap alkalmából június 5-re meghirdetett óriási mozaikkép alapanyaga volt, amelyhez többek között 28 vásárhelyi intézmény tanulói is gyűjtötték a kupakokat.

 

„A 2000 kilogrammnyi kupak aztán zsákokba kerül és a feldolgozó kb. 160-170 ezer forintot ad érte, amit jótékony célra ajánlottunk fel.” Ezt már Walterné Böngyik Terézia mondta el. A Nem Adom Fel Alapítvány kapja meg a pénzt, ami – ha szerény összeg is –  hozzájárul az alapítvány első öko-lakóotthonának  felépítéséhez. Az adományt jelképesen, az óriás mozaikkép elkészülte után Horváth Zoltán, az önkormányzat sportreferense adta át a Nem adom fel Alapítvány képviselőjének.

 

A képeinken is látható lelkes alkotómunkával egyidőben, a Gyarmati Dezső Sportuszoda Galériáján másfajta alkotásokból nyílt kiállítás. Tehetséges tanárok – tehetséges diákok képzőművészeti alkotásai, Szent István Általános Iskola és Óvoda valamint a Péczely Attila Alapfokú Művészetoktatási Intézmény diákjainak műveit láthatjuk a hétvégéig.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 13. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
A kosárlabda szezon bravúrja

A kosárlabda szezon bravúrja

Március 27-én este a bajnoki listavezető és már biztosan alapszakasz-győztes Kozármisleny otthonába látogatott a Vásárhelyi Kosársuli.
A Forradalom és Szabadságharc ünnepe 2026

A Forradalom és Szabadságharc ünnepe 2026

Március 14-én és 15-én ünnepségek, programok Hódmezővásárhelyen a Forradalom és Szabadságharc 178. évfordulója alkalmából. Részletes program.
Magyar Péter Vásárhelyen

Magyar Péter Vásárhelyen

Sem kordon, sem testőrhad, sem pedig mesterlövészek nem voltak a TISZA Párt vásárhelyi rendezvényén. Viszont óriási tömeg gyűlt össze kedden este.
 

És ezt már olvasta?

Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott
Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott 88 éves korában elhunyt Lelkes István festőművész-tanár. Nemcsak Vásárhelyen, az országban is az utolsó polihisztorok egyike volt – bár ő nem ezt vallotta.
 
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről Cigány történetekről nyílik kiállítás a Tornyai János Múzeumban. A  Néprajzi Múzeum által készített vándorkiállítás május 3-ig látogatható.
 
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás Március 15-től a kórház vezetése nem szervezte meg a betegellátást, egyszerűen nem kötött szerződést az orvosok jelentős részével.
 
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba Április 2-án a Budafok vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjában. Vereséggel zárták az alapszakaszt. 
 
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál Március 26-án avatták fel a Szilassi-poliéderként ismert nagyméretű alakzatát, amely hét lapból áll, és valamennyi lap minden másikkal szomszédos.
 
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében Idén a megyéből 9 szakképző intézményből, 10 szakmából összesen 14 fő jutott be a döntőbe. A HSZC iskoláiból 3 tanuló ért el helyezést.
 
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen A Magyar Majorette Szervezetek Szövetségével közösen rendezte meg a Crystal Dance Club a Hello Spring Open mazsorettfesztivált és -versenyt.