KözéletHúsz éves igény valósulhat meg a Kertvárosban

2016. március 10., csütörtök
 
Húsz éves igény valósulhat meg a Kertvárosban

Civil kezdeményezésre aláírásgyűjtés indult Hódmezővásárhelyen annak érdekében, hogy templom épülhessen a Kertvárosban.

 

 

 

 

Fotó: VH

 

 

 

A Kertvárosban, a Fórum ABC előtt felállított standnál ma délelőtt kiderült, hogy már néhány hete el is kezdődött a kampányolás és több százan alá is írták az íveket.

 

A március 10-én tartott sajtótájékoztatón továbbá az is kiderült, hogy nem újkeletű a templomépítés terve, hiszen már 1994-ben felvetődött az ötlet- mondta Kószó Péter.

A vásárhelyi alpolgármester azt is elmondta, az Önkormányzat nyitott a kezdeményezésre, jóllehet még nem tartanak ott, hogy akár költségekről, vagy tervekről szó eshetne. Az is elmondta, a helyszín megválasztása - az Ipoly és a Hóvirág utca sarkán lévő üres önkormányzati tulajdonú zöldterület - alkalmas lenne egy templomnak. Az is mellette szól, hogy alig néhány méterre van a Kertváros Katolikus Általános Iskola, ahol több százan tanulnak.

 

A Vásárhelyi Hírek megkérdezte, mivel a templom építésének ötlete érezhetően felerősítette egy posta létesítésének igényét, várható-e elmozdulás ebben a témában is?   

Az alpolgármester elmondta, jogosnak tartja és a már évtizedes igényről tudnak, már többször is - úgy tűnik hiába - jelezték a Magyar Posta felé, nekik kell megtenni a további lépéseket. Hozzátette, a Kertvárosban létesített Gyógyszertár is évek hosszú során át zajló küzdelem eredménye volt.   

 

A templom megépítése - ha a beruházásnak a fedezete is meglesz - valószínű könnyebbnek ígérkezik, hiszen nemcsak a vásárhelyi Önkormányzat nyitott az ötletre, hanem a Szeged-Csanádi Egyházmegye is, amely a napokban hivatalosan is átadott, felújított egykori Corvin iskola épületével kibővített katolikus általános iskolának a fenntartója is. 

Az aláírások gyűjtése, - amelyhez ott helyben csatlakozott Kószó Péter és Hegedűs Zoltán alpolgármester, illetve Benkő Zsolt önkormányzati képviselő - csak erősíti a szándék komolyságát.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Péczelys növendék országos sikere

Péczelys növendék országos sikere

A másfél éve kürtöt tanuló Lőkös Bálintnak ez volt élete első versenye, két nap, kétszer kellett fellépnie. Összesen 30 növendék jutott az országos döntőbe.
Migrációs válsághelyzetet hirdettek

Migrációs válsághelyzetet hirdettek

Megnövekedett Vásárhely utcáin a hátizsákos katonai egyenruhások száma. Ez egy friss intézkedés jele. Ismét erősödhet a migránshullám.

Márky-Zay Péter Brüsszelben

Márky-Zay Péter Brüsszelben

A brüsszeli rendezvényen Európa különböző országaiból érkezett polgármesterek, városvezetők és az Európai Bizottság magas rangú képviselői vettek részt.

 

Újabb lassítás az algyői vasúti hídon

Újabb lassítás az algyői vasúti hídon

Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 

És ezt már olvasta?

Győzött a Kosársuli a Győr ellen
Győzött a Kosársuli a Győr ellen Saša Vejinović csapata az első negyedben még hátrányban volt, utána viszont remekelt és végül nagyon magabiztos győzelmet aratott.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 41. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.