Kultúra, oktatásHúsz éve Vásárhelyen

2012. november 3., szombat
 
Húsz éve Vásárhelyen

Talán kevesen tudják, hogy Bátki Fazekas Zoltán (44) operaénekes, költőként is remekel. Versesköteteivel több rangos elismerést nyert, műveit számos újság és antológia publikálta. Eddig három önálló versesköteted jelent meg: az Eladott országban, a Fényben születő és legutóbb a Könnycseppek című kötet. Utóbbit zenés estek keretében is bemutatta szerte az országban.

 

 

Valószínű néhány versét a vásárhelyi közönség is hallhatja november 5-én, Hódmezővásárhelyen a Bessenyei Ferenc Művelődési Központ második emeleti Kamaratermében.

Izgalmas és színes délután vár a közönségre, amelyen  Bátki Fazekas Zoltán magánének tanár, operaénekes, költő pályájának kulisszatitkaiba enged bepillantást. Egy nagy múltú, igen képzett előadóművész, akiről Gregor József azt mondta, „Kellemes bariton, remek artikuláció, kiváló színészi képességek...”  És nagyszerű tanár, a  Péczely Attila Alapfokú Művészetoktatási Intézményben, immár húsz éve.

Az est apropója is ez a jubileum. A beszélgetőtárs, Vágó János, az iskola igazgatója lesz. Pályájának, szerepeinek bemutatására egy egész est is kevés lenne, hiszen a 1991-ben a Szegedi Konzervatóriumban szerzett az első diplomája után rögtön a szegedi Varázsfuvola-versenyen elnyerte a Papageno szerepéért járó éneklési lehetőséget és a különdíjat, majd két évig a Szegedi Nemzeti Színház kórusában énekelte. 1995-ben már a művésztanári diplomát is átvehette. Szerepek tucatjai vannak a háta mögött, egy színpadon nemzetközi hírű partnerekkel. A mostani évadban is sokfelé játszott: Debrecenben, Győrben, Budapesten, Pécsett. Ez utóbbi város Nemzeti Színházában egy új szerepben debütált, a Falstaff címszerepében.

 

Ezek pályafutásának csak néhány kiragadott epizódja, amelyek közül sokat dalban „mesél” majd el a vásárhelyi közönségnek, november 5-én 17 órától. A est vendégének, vendégei is lesznek: Kónya Krisztina operaénekes, Papp István színművész, Juhász Erika énekes, Molnár Emese énekes hangszeren kísér Diószegi Szabó Pál, Fülöp Katalin énektanár, Iski Roland énekes, Farkas Dorina zeneiskolai tanuló, Tóth Éva énektanár. Közreműködik Borsos Annamária – zongora.


 Bátki Fazekas Zoltán

 

1968 novemberében Szegeden született. 1991-ben magánének tanári, majd 1995-ben énekművész tanári oklevelet szerzett a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán. 1997-ben kitüntetéses operaénekesi diplomát kapott a Budapesti Zeneakadémián. Az 1991-es Országos Mozart Énekverseny II. helyezettje. 2001-ben Artisjus díjas. A 2004-es Nemzetközi Magyarnóta Énekverseny III. helyezettje. 2004 szeptemberétől, a Szegedi Tudományegyetem közoktatás-vezetői szakának hallgatója. 1993 óta tanít a Hódmezővásárhelyi Zeneiskolában. 1998-tól egy évig a Debreceni Csokonai Színház, 1999-től a Szegedi Nemzeti Színház operaénekese. 1998 óta rendszeresen játszik a Magyar Állami Operaházban. Énekelt Németországban és Hollandiában, sikerrel mutatkozott be az USA-ban is.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás

Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás

Március 15-től a kórház vezetése nem szervezte meg a betegellátást, egyszerűen nem kötött szerződést az orvosok jelentős részével.
A Forradalom és Szabadságharc ünnepe 2026

A Forradalom és Szabadságharc ünnepe 2026

Március 14-én és 15-én ünnepségek, programok Hódmezővásárhelyen a Forradalom és Szabadságharc 178. évfordulója alkalmából. Részletes program.
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen

Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen

A Magyar Majorette Szervezetek Szövetségével közösen rendezte meg a Crystal Dance Club a Hello Spring Open mazsorettfesztivált és -versenyt.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 13. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 

És ezt már olvasta?

Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott
Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott 88 éves korában elhunyt Lelkes István festőművész-tanár. Nemcsak Vásárhelyen, az országban is az utolsó polihisztorok egyike volt – bár ő nem ezt vallotta.
 
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről Cigány történetekről nyílik kiállítás a Tornyai János Múzeumban. A  Néprajzi Múzeum által készített vándorkiállítás május 3-ig látogatható.
 
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba Április 2-án a Budafok vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjában. Vereséggel zárták az alapszakaszt. 
 
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál Március 26-án avatták fel a Szilassi-poliéderként ismert nagyméretű alakzatát, amely hét lapból áll, és valamennyi lap minden másikkal szomszédos.
 
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében Idén a megyéből 9 szakképző intézményből, 10 szakmából összesen 14 fő jutott be a döntőbe. A HSZC iskoláiból 3 tanuló ért el helyezést.
 
Uniós támogatással indult női egészségfejlesztési program
Uniós támogatással indult női egészségfejlesztési program A nők egészségtudatosságát javító program indul Csongrád-Csanád vármegyei szakképzési intézményekben, így Vásárhelyen is.
 
A kosárlabda szezon bravúrja
A kosárlabda szezon bravúrja Március 27-én este a bajnoki listavezető és már biztosan alapszakasz-győztes Kozármisleny otthonába látogatott a Vásárhelyi Kosársuli.