FélpercesHúsz éve hivatásos tűzoltók

2013. április 6., szombat
 
Húsz éve hivatásos tűzoltók

A hivatásos állományban töltött 20 éves szolgálata és eredményes munkája elismeréséül a Hódmezővásárhelyi Hivatásos Tűzoltók parancsnokának, Csuka Attila  tű. őrnagynak és a szerparancsnoknak, Meszlényi Zsolt tű. főtörzszászlósnak a belügyminiszter által adományozott szolgálati jelet, április 5-én, Kajtár István tű. alezredes, tűzoltósági tanácsos, a Szentesi Katasztrófavédelmi Kirendeltség vezetője adta át.

 
 
Forrás: CSMKI
 

Olvassa el ezt is!

Lombkorona az utókornak

Lombkorona az utókornak

Előrelátás, környezetvédelem és gazdasági érdekek diktálják, hogy a hódmezővásárhelyi önkormányzat külterületi földjein a meglévő 22 hektár mellé még 30 hektár erdő telepítését kezdik meg.
Előzetesben a mindszenti fejszés támadó

Előzetesben a mindszenti fejszés támadó

Április 3-án a Szegedi Járásbíróság elrendelte az előzetes letartóztatását annak a férfinak, aki ellen garázdaság bűntette és más bűncselekmény miatt indult büntetőeljárás.
Szabadtéri tűzesetek - idén már csaknem két és félszer több

Szabadtéri tűzesetek - idén már csaknem két és félszer több

Az elmúlt napokban, hetekben jelentősen megnőtt a szabadtéri tűzesetek száma. 99%-át emberi tevékenység, emberi gondatlanság okozza.
Vásárhelyi mazsorettek Monzában

Vásárhelyi mazsorettek Monzában

A hódmezővásárhelyi Crystal Dance Club Egyesület 24 versenyzővel, két koreográfiával képviselte Magyarországot.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2025
Családi események Hódmezővásárhelyen 2025 2025. 24. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Következik a Szabadság téri Óvoda
Következik a Szabadság téri Óvoda A fennállásának 50. évfordulója alkalmából a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Vásárhelyen.
 
Hétfői helyzet
Hétfői helyzet Július 7-én, hétfőn délután három óra előtt pár perccel érkezett meg a vihar Csongrád-Csanád vármegye területére.
 
Tram train menetrend változás
Tram train menetrend változás Július 7-től augusztus 17-ig a Szegedi Közlekedési Társaság (SZKT) villamospálya felújítást végez Szeged belvárosában.
 
Szelektív hulladékgyűjtés Vásárhelyen 2025-ben
Szelektív hulladékgyűjtés Vásárhelyen 2025-ben

II. félév. A heti kukaürítés nem változott, de most már havi két alkalmmal van a szelektív hulladékszállítás.

 
144 műalkotás az Alföldi Galériában
144 műalkotás az Alföldi Galériában Akár egy második, szintén országos színvonalú tárlat is összeállhatna, azonban az Alföldi adottságai ennyi alkotásban maximalizálják a  művek mennyiségét.
 
Diplomaátadó a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó a Mezőgazdasági Karon A Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 68. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülését tartja július 4-én. A 35 végzett hallgatóból négyen külföldiek