Kék hírekHullik a vakolat

2015. május 12., kedd
 
Hullik a vakolat

Vakolatdarabok hullottak le hétfőn délelőtt Hódmezővásárhelyen, az Eötvös József Szakképző Iskola homlokzatáról.

 

 

A meglazult elemek közvetlen veszélyt jelentettek a diákokra, ezért a Szent Antal, Mária Valéria utca sarkán álló épülethez két hódmezővásárhelyi egységet riasztott a műveletirányítás. A tűzoltók körbekerítették az érintett járdaszakaszt, majd teljes útzár mellett, eltávolították el a közel félévszázados épületről a meglazult falrészeket.

 

Az egykori Frankel Leó Közgazdasági és Egészségügyi Szakközépiskola, a Szent Antal utcai valamikori Római Katolikus Népiskola épületébent működik, ezt egészítették ki az 1964- ben kezdődött és ’66-ban befejezett építkezéssel.

 
 
VH-CSMKI
 

Olvassa el ezt is!

Lisztesek az országos Diákolimpia döntőjében

Lisztesek az országos Diákolimpia döntőjében

A Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskola csapata kimagasló eredményeket ért el Szegeden. A diáksportolók közül négyen a dobogó legfelső fokára állhattak. Képekkel!
Még egy hét írásbelivel

Még egy hét írásbelivel

Újabb írásbelik várnak az érettségizőkre május 11-től. Összefoglaltuk mi vár a vizsgázókra többek között informatikából, biológiából, földrajzból. Vásárhelyen latinból, ének-zenéből is van érettségiző.
Kurucz D. István festő emlékét őrző kitüntetést alapítottak

Kurucz D. István festő emlékét őrző kitüntetést alapítottak

A díj olyan képzőművészeknek adható, akik munkásságukkal hozzájárultak a város kulturális életének gazdagításához, művészi hagyományainak továbbviteléhez.
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola

Bővül a Szőnyi Benjamin iskola

Háromszintes, mintegy ezerötszáz négyzetméteres épületrésszel bővül a hódmezővásárhelyi Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 29. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel Műfaji megoszlás szerint 92 festmény, 32 grafika, 46 plasztika, valamint 15 installáció, multimédia mű szerepel majd a tárlaton.
 
Több, mint 40 előadó
Több, mint 40 előadó Összesen kb. 115 produkció, elektronikus zene, rock, pop és trap, hazai zenekarok és nemzetközi sztárfellépők vegyesen az ide Szegedi Ifjúsági Napokon.
 
Ulmi találkozó
Ulmi találkozó Az 1992 óta Hódmezővásárhely testvérvárosába, az ott rendezett 14. Nemzetközi Duna Fesztiválra kiutazott Márky-Zay Péter polgármester.
 
Irány Hong Kong
Irány Hong Kong A világbajnokságra utazó magyar válogatott tagja lett a hódmezővásárhelyi Papp Jázmin, akinek Magyary Ágnes volt az edzője .
 
Uniós forrásból fejlesztik a Kakasszéki Gyógyintézetet
Uniós forrásból fejlesztik a Kakasszéki Gyógyintézetet Egy magyar-román közös uniós projekt keretében javítják elsősorban az idős páciensek mozgásszervi rehabilitációs ellátásának színvonalát
 
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.