KözéletHű volt ígéretéhez az esperes-plébános

2018. január 14., vasárnap
 
Hű volt ígéretéhez az esperes-plébános

A mise végén, valóban megtörtént az, amit Németh László plébános megígért néhány nappal előtte, vagyis elmondta, kire kell, és kire nem kell szavazni Hódmezővásárhelyen.

 

 

 

 

 

 

 

Márki-Zay Péter a mise után a sajtónak azt mondta, rosszul esik neki, hogy az atya, aki pár hete még kezet fogott vele Almási István polgármester temetésen, most ellene kampányol. Szerinte a katolikus egyház tekintélye óriásit csorbult ezen a vasárnapon.

Hogy ez így van vagy sem, nem lehet tudni, azonban különösen nagy országos médiaérdeklődés mellett, régen látott nagyszámú résztvevővel kezdődött vasárnap reggel a mise a vásárhelyi Szent István Templomban.

A mise végén, valóban megtörtént az, amit Németh László plébános megígért néhány nappal előtte, vagyis elmondta, kire kell, és kire nem kell szavazni Hódmezővásárhelyen. A 10 perces beszédéről több videófelvétel készült, amelyek percek alatt felkerültek az országos hírportálokra és a TV állomások híradóira.

 

„Hálátlan feladatra kényszerültem.” – kezdte beszédét Németh László. Esperesként az egyházkerület felelősét többen is megkeresték különböző plébániáktól, illetve a Keresztény Értelmiségiek Szövetségétől, akik arra voltak kíváncsiak, hogy „mi van itt Vásárhelyen?” Többek között arról szólt, hogy a második világháború óta nem volt olyan jó dolga a magyar katolikus egyháznak, mint most, Hódmezővásárhelyen már a harmadik templomot kezdik el építeni, felújítják a Németh László Gimnáziumot, hamarosan pedig a Bethlen Gábor Református Gimnáziumot érvelt a Szent István Templom oltára előtt állva Németh László esperes-plébános, hogy miért kell az Orbán-kormányt és a Fideszt támogatni. Elmondta, a hívek ne szavazzanak a város megüresedett polgármesteri posztját betöltő időközi választáson Márki-Zay Péter ellenzéki jelöltre, aki diktatúráról beszél.

 

Németh László plébános közel tízperces szónoklata megdöbbenést keltett a templomban. Többen csóválták a fejüket, sokan már a beszéd közben kimentek.

Márki-Zay Pétert - nyilatkozatai szerint - egyértelműen elkeseríti az ügy, szerinte az egyház tekintélyén óriási csorba esett.

 

 

Németh László beszédének fontosabb részei feliratozva elérhetők ITT!

 

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Visszavonulót fújt Mag István

Visszavonulót fújt Mag István

Nem várta meg a jelöltállítás határidejét sem a 72 éves vásárhelyi férfi, hanem január 14-én bejelentette, hogy nem kíván indulni az időközi polgármester-választáson.

Egy legendás diákotthon története

Egy legendás diákotthon története

Zsúfolásig megtelt az Emlékpont előadóterme. Németh László Cseresnyéskertjének alapján elnevezett kollégium a helytörténet értékes fejezete. Képekkel!
Vásárhely közelében is gyújtogatott

Vásárhely közelében is gyújtogatott

Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 41. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhelyi fodrász nemzetközi sikere
Vásárhelyi fodrász nemzetközi sikere A most 22 éves Nagypál Dóra Európa 3., egyben a világ 5. legjobb fodrásza lett a WorldSkills Shanghai 2026-on.