BulvárHónapokig kínozták és egy vécébe zárva tartották a tinédzser feleséget

2012. január 1., vasárnap
 
Hónapokig  kínozták és egy vécébe zárva tartották a tinédzser feleséget

Rendszeresen éheztette és kínozta új családja Sahar Gult az alig serdült fiatalasszonyt. A lány házasságát hét hónapja szervezték meg szülei nyugat Baghlan tartományban, ahol férfi családja él. A 15 éves Sahar Gul már mint új asszonyka került a rokonokhoz.

 

 

 

 

A harmónia, csak néhány hétig tartott, mert a szegénységben élő család úgy gondolta, hozhatna a konyhára az ifjú ara is. Ezért aztán prostitúcióra akarták kényszeríteni, amit ő nem vállalt. Ekkor Sahart az anyós, férje aktív közreműködésével egy mocskos WC-be zárta, naponta többször megverték, cigarettával égették a bőrét, és csípőfogóval téptek ki húsdarabokat a testéből. A lány sikoltozása és nyögései végül feltűntek a szomszédnak, aki értesítette a rendőrséget, ők szabadították ki a félholtra kínzott lányt. Igaz csak több hónap fogság után. Mohammad Zia  Baghlan tartomány egyik magas rangú rendőrtisztje elmondta, az anyóst és nővérét letartóztatták, a család két férfitagja elmenekült.

Hat napig a kórházban igyekeztek annyira rendbe hozni a tinédzsert, hogy képes legyen történetét megosztani a világgal, természetesen az afgán nőjogi mozgalom biztatására. Ugyanis az afgán nők helyzete nem olyan rózsás még tíz évvel a tálib uralom bukása után sem.

– Az anyósom azt akarta, pénzért más férfiakkal feküdjek le – mondta hat nappal a kiszabadítása után a még mindig pszichés trauma alatt álló lány. „Nemet mondtam, ezért a hajamnál fogva berángattak és bezártak egy mocskos, eldugult vécébe.”  

Két napig inni sem adtak neki, és éppen hogy annyi élelmet kapott amennyivel kibírta. Aztán amikor újra nemet mondott, a férje fogóval tépte ki a körmeit, a húsát.

Az erőszakkal férjhez adott lányokat gyakran kényszerítik prostitúcióra, s ha lebuknak, még ők kerülnek börtönbe házasságtörés miatt.

Suraya Dalil egészségügyi miniszter felkereste a kabuli kórházban lábadozó lányt, aki újságíróknak elmondta, segíteni nem tudnak. Mivel a férjtől való elszökés bűntettnek számít, még az is megtörténhet, hogy a megkínzott és éheztetett Sahar Gul gyógyulása után börtönbe kerülhet, amiért hagyta, hogy kiszabadítsák új családja fogságából. Ennek esetleges megtörténte és a további gyógyulását elősegítve, a kórház és a nőjogi mozgalom segítségével, amint jobb állapotban lesz, átmenekítik Indiába.

 
 
Forrás: A Daily Mail cikke nyomán
 

Olvassa el ezt is!

A Liszt lett a rangos verseny győztese

A Liszt lett a rangos verseny győztese

A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
Szóváltás késeléssel

Szóváltás késeléssel

Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.

Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.

A kormány elrendelte a dohánykoncessziók teljes körű felülvizsgálatát, benne az 1100 milliárd forintos forgalmat folytató hódmezővásárhelyi gyökerű céget. 

Múzeumok éjszakája Vásárhelyen

Múzeumok éjszakája Vásárhelyen

A roma jazztől az őslény-kutatáson át a porcelánöntésig a Múzeumok éjszakáján. Részletees program.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
 
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.