Kék hírekHol volt a védőfelszerelés?

2015. február 2., hétfő
 
Hol volt a védőfelszerelés?

Január 31-én, a déli órákban a Kertvárosban, a Medgyessy Ferenc utcában az egyik négyemeletes ház tetején dolgozott egy férfi, amikor eddig ismeretlen okból a tetőről lezuhant. A kiérkező mentő, már csak a halál beálltát tudta megállapítani. Akkor azt írtuk, hogy a balesetről részletek még nem ismertek.

 

(A kép illusztráció)


Megkerestük a Csongrád Megyei Kormányhivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Szakigazgatási Szerv vezetőjét, Majláth Mihályt, aki elmondta, a hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság telefonon értesítette a Csongrád Megyei Kormányhivatal Munkavédelmi Felügyelőségét, hogy Hódmezővásárhely, Medgyessy u. 6. szám alatt munkavégzés közben egy ember leesett a tetőről és halálos balesetet szenvedett.

 

A Felügyelőség munkavédelmi felügyelője a rendőrséggel közösen azonnal megkezdte a baleset vizsgálatát. A vizsgálat során megállapították, hogy az épület lapostető szigetelését alvállalkozói jogviszonyban egy mezőtúri vállalkozó végezte egy munkatársával közösen. A bitumenes szigetelőlapokat melegítéssel illesztették, forrasztották. A szigetelő elemek illesztésekor háttal állt a tető szélének, hátrálva 15 méter magasságból lezuhant és azonnal életét vesztette.

Semmilyen védőfelszerelést, például biztonsági kötelet nem alkalmaztak. A baleset a leesés elleni védelem teljeskörü hiánya miatt következett be. Sem kollektív védelemként védőkorlátot, sem leesés ellen védelmet biztosító egyéni védőfelszerelést nem alkalmazott a vállalkozó.

Majláth Mihály azt is elmondta, a munkavédelmi felügyelőség a hatályos jogszabályok értelmében - mivel egyéni vállalkozó - hatáskör hiányában  nem folytatott további vizsgálatot.  

 

A Vásárhelyi Hírek ennek magyarázatát kérve, a szakigazgatási szerv vezetője elmondta, aki egyéni vállalkozóként, vagy társas vállalkozás személyesen közreműködő tagjaként egyedül dolgozik, az nem számít szervezett munkavégzésnek. A jelenleg elfogadott jogszabályok értelmében, az a sajátos helyzet áll elő, hogy az egyéni vállalkozónak gyakorlatilag nincs munkavédelmi kötelezettsége.

A tragikus baleset alanya az egyéni vállalkozó volt.

A rendőrség közigazgatási hatósági eljárás keretében vizsgálja a felelősség kérdését.

 

Olvassa el ezt is!

Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik

Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik

Sokan a krémektől várják a csodát, pedig a bőr mégiscsak belülről épül: sejtjei a véráramon keresztül kapják a szükséges anyagokat, tehát szoros kapcsolatban van a vér- és nyirokkeringéssel, a belső szervekkel, az idegrendszerrel.
Átadták a vásárhelyi kórház felújított tömbjét

Átadták a vásárhelyi kórház felújított tömbjét

Befejeződött a hódmezővásárhelyi kórház központi épületének felújítása, a 869 millió forintos beruházást pénteken adták át.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 29. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre

Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre

Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 

És ezt már olvasta?

Bővül a Szőnyi Benjamin iskola
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola Háromszintes, mintegy ezerötszáz négyzetméteres épületrésszel bővül a hódmezővásárhelyi Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola.
 
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel Műfaji megoszlás szerint 92 festmény, 32 grafika, 46 plasztika, valamint 15 installáció, multimédia mű szerepel majd a tárlaton.
 
Több, mint 40 előadó
Több, mint 40 előadó Összesen kb. 115 produkció, elektronikus zene, rock, pop és trap, hazai zenekarok és nemzetközi sztárfellépők vegyesen az ide Szegedi Ifjúsági Napokon.
 
Ulmi találkozó
Ulmi találkozó Az 1992 óta Hódmezővásárhely testvérvárosába, az ott rendezett 14. Nemzetközi Duna Fesztiválra kiutazott Márky-Zay Péter polgármester.
 
Irány Hong Kong
Irány Hong Kong A világbajnokságra utazó magyar válogatott tagja lett a hódmezővásárhelyi Papp Jázmin, akinek Magyary Ágnes volt az edzője .
 
Kurucz D. István festő emlékét őrző kitüntetést alapítottak
Kurucz D. István festő emlékét őrző kitüntetést alapítottak A díj olyan képzőművészeknek adható, akik munkásságukkal hozzájárultak a város kulturális életének gazdagításához, művészi hagyományainak továbbviteléhez.
 
Uniós forrásból fejlesztik a Kakasszéki Gyógyintézetet
Uniós forrásból fejlesztik a Kakasszéki Gyógyintézetet Egy magyar-román közös uniós projekt keretében javítják elsősorban az idős páciensek mozgásszervi rehabilitációs ellátásának színvonalát