KözéletHol töltse a gyerek a nyarat?

2011. július 8., péntek
 

Van akire a szülei a munka miatt nem tudnak vigyázni, de van olyan család ahol nyaralásra nem telik, így legalább a gyerekek kikapcsolódhatnak az ingyenes városi napközis táborban. A standtól kezdve, az Emlékpont Múzeumon és a tűzoltóságon át, egészen a moziig, számos élményre és elfoglaltságra nyílik lehetőségük a nyári napokon. Közel 90 vásárhelyi általános iskolás tölti a nyári szünidő nagy részét ebben a táborban. 

 

A csapatjátékokat szereti a legjobban Kis - Molnár Klaudia, aki hipp-hopp csapatával már készül a tábori táncversenyre, de a hula-hopp karika és az ugráló kötél használata sem okoz gondot neki. Klaudia úgy gondolja, jobb neki itt a táborban, míg a szülei egész nyáron dolgoznak.

 

 

Bátor tábor, tánc-, rajz-, élménytábor. Sokféle kikapcsolódási lehetőségeik vannak a gyerekeknek a városban, ám ezek többsége fizetős, sőt egy-egy különlegesebb programért van amikor a szülőknek mélyebben kell a zsebükbe nyúlni. A mai gazdasági helyzetben viszont sok család nem engedheti meg magának, így sok szülő a városi napközis tábor mellet döntött, ahol az étkezésen kívül, minden ingyenes.

A hét hétig tartó táborban 87 általános iskolás korosztályú gyerek vesz részt. A tábor rendjéért és működésért nyolc pedagógus felel egészen augusztus közepéig. A programok meglehetősen színesek, hiszen a Klauzál Gábor Általános Iskolában vetélkedők, énekverseny, rajzolás, filmvetítés várja a gyerekeket. Minden nap, egy-egy érdekes helyre is ellátogatnak a gyerekek: az Emlékpont Múzeumba, a tűzoltósághoz, a mentőállomásra vagy épp a Németh László Városi Könyvtárba és a Lánc utcai moziba. A mozgás sem maradhat el a nyári napokon, amire a Városi Stadionban és a Török Sándor Strandfürdőben kapnak lehetőséget a gyerekek.

 

Forgó Lili, a tábor egyik résztvevője minden programot élvezett eddig és az ifjú hölgy véleménye szerint egy percet sem lehet unatkozni. Míg szülei dolgoznak a nyári napokon is, ő egyik kedvenc időtöltésének, a rajzolásnak hódolt. Barátnőjével közösen ötödik helyezést értek el a tábori aszfaltrajz-versenyen, egy naplemente szép kivitelezéséért.

 

A csapatjátékokat szereti a legjobban Kis - Molnár Klaudia, aki hipp-hopp csapatával már készül a tábori táncversenyre, de a hula-hopp karika és az ugráló kötél használata sem okoz gondot neki. Klaudia úgy gondolja, jobb neki itt a táborban, míg a szülei egész nyáron dolgoznak.

 

Balázs Evelin szüleinek is munkával telik a nyár, míg ő már nem első alkalommal tölti a szünidőt a városi napközis táborban. Idén számára újdonság volt az énekverseny, ahol barátnőjével második helyezést ért el. A versengés mellett, a strandon töltött napokat élvezi a legjobban, hiszen ritkán jut el a vízpartra.

 

Forrai Fanni, testvérével együtt vesz részt a táborban. Ebben a családban is a szülők nyári hétköznapjai munkával telnek, a gyerekek viszont élvezik a tábori társasjátékokat, szeretnek együtt olvasgatni és mint minden fiatal, a strandra is szívesen mennek.

 
 
Saja Boglárka
 

Olvassa el ezt is!

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet

A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
Hetilap lesz a Délmagyarországból

Hetilap lesz a Délmagyarországból

Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév

Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév

Több, mint 200 szósz vett részt „vakkóstoláson” a kontinens minden tájáról. Ezután született a döntés: a nagymágocsi Szabó Attila  aranyérmet nyert.
Múzeumok éjszakája Vásárhelyen

Múzeumok éjszakája Vásárhelyen

A roma jazztől az őslény-kutatáson át a porcelánöntésig a Múzeumok éjszakáján. Részletees program.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.