KözéletHódmezővásárhelyről Szarajevóba

2011. április 29., péntek
 
Hódmezővásárhelyről Szarajevóba

Az EUFOR kilencedik váltását a tervek szerint június elején búcsúztatják majd Hódmezővásárhelyen. Többségük már most kijelentette, ha szavazással fog eldőlni az év végi ünnepekre hazautazó csoport összetétele, ők a kisgyerekes apukákat „engedik majd haza”.

 

 

 

 

Két hónapja készülnek a külszolgálatra az EUFOR (European Union Force) misszióban részt vevő magyar kontingens kilencedik váltásának tagjai. A magyarok Bosznia-Hercegovinában, az osztrákok által vezetett többnemzetiségű zászlóalj egyik műveleti századát alkotják majd, néhányan pedig zászlóaljtörzsben kapnak egyéni beosztásokat.

Az ellenőrző-áteresztő pontok üzemeltetését gyakorolták április 28-án, csütörtökön a Szarajevóba készülő MH EUFOR Kontingens kilencedik váltásának katonái. A hathónapos külszolgálatra júniusban induló kontingens tervezett parancsnoka, Kiss Szabolcs alezredes elmondta: február 28-án kezdték a felkészülést a misszióra. Két hétig a katonák egyéni felkészítése zajlott, tantermi foglalkozásokon vettek részt és végrehajtották az előírt lőgyakorlatokat.

A második ütemben a híradó, egészségügyi és logisztikai szakbeosztásokat ellátók Budapesten, Székesfehérváron és Kaposváron speciális kiképzésen vettek részt, ezalatt pedig a lövész katonák különleges lőgyakorlatokat hajtottak végre. A felkészülés harmadik üteme, az állomány összekovácsolása április 18-án kezdődött. Az elméletben megtanult feladatokat most gyakorolják be, ilyen például az ellenőrző-áteresztő pont üzemeltetése, a járőrözés és a mobil ellenőrző-áteresztő pontok telepítése. A kiképzés hátralévő heteiben a kontingens tagjai végrehajtanak még néhány lőgyakorlatot is, a felkészülés a május 17-én kezdődő záró gyakorlattal ér véget. Az EUFOR kilencedik váltását a tervek szerint június elején búcsúztatják majd Hódmezővásárhelyen.

A százötven fős misszió tagjai nyáron három csoportban utaznak ki Bosznia-Hercegovinába, és azt, hogy a hathónapos külszolgálatuk alatt mikor jöhetnek majd haza, egyelőre még senki nem tudja. Kiss alezredes csak abban biztos, hogy a családosok közül lesznek olyanok, akik a karácsonyt itthon tölthetik. Erre a kontingens egyedülálló, nőtlen katonáinak az ígérete a garancia: többségük már most kijelentette, ha szavazással fog eldőlni az év végi ünnepekre hazautazó csoport összetétele, ők a kisgyerekes apukákat „engedik majd haza”.

 
 
Galambos Sándor
 

Olvassa el ezt is!

Hetilap lesz a Délmagyarországból

Hetilap lesz a Délmagyarországból

Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon

Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon

Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
Pláza épülhet az Aldi mellett

Pláza épülhet az Aldi mellett

A beruházó egy üzletházat épít a területen, a szerződés alapján pedig a fejlesztésnek legalább 45–50 ember foglalkoztatását kell lehetővé tennie.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.
 
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával A fennállásának 50. évfordulója alkalmából, 2015-ben a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Hódmezővásárhelyen.