GazdaságHódmezővásárhelynek 23 milliárdos kötvénykibocsátást hagytak jóvá

2012. június 12., kedd
 
Hódmezővásárhelynek 23 milliárdos kötvénykibocsátást hagytak jóvá

A kormány döntése, amellyel kötvénykibocsátást engedélyezett Hódmezővásárhelynek, annak a megállapodásnak a végrehajtását teszi lehetővé, amely a város és a neki hitelező Erste Bank között jött létre - derült ki az önkormányzat közleményéből.

 

 

 

 

A Napi Gazdaság azt írta, hogy a kormány 79 millió euró (23,2 milliárd forint) összegű, 25 éves futamidejű kötvénykibocsátást engedélyezett Hódmezővásárhelynek. A lap szerint a kabinet első ízben járult hozzá ilyen hitelfelvételhez az új önkormányzati törvény hatályba lépése óta

A kormány döntése Hódmezővásárhely és az Erste Bank között létrejött megállapodás végrehajtását jelenti, amelyet a város közgyűlése jóváhagyott - közölte az önkormányzat sajtóreferense. Göbl Vilmos hozzátette, hogy a részletekről, mivel azok banktitoknak minősülnek nem adhat tájékoztatást.

Hódmezővásárhely 2006-ban bocsátott ki 69,4 millió svájci frank névértékű kötvényt. Az ügylet 2011 decemberében került az érdeklődés középpontjába, amikor Lázár János, a város polgármestere az árfolyamveszteség megosztását kérte az Erste Banktól. A bank ezt elutasította, végül áprilisban megállapodás született a felek között.

Akkori közös közleményében Lázár János polgármester és Jelasity Radován elnök-vezérigazgató hangsúlyozta: az önkormányzat célja a kötvények visszafizetése, a banké pedig az, hogy a város fizetőképessége hosszú távon is biztonságos legyen, illetve az önkormányzat a hiteleket visszafizesse, áll a közleményben.

 

Háttér

 

A június 8-án megjelent Magyar Közlönyben olvasható: A Kormány 1187/2012. (VI. 8.) Korm. határozata önkormányzatok adósságot keletkeztető ügyleteihez történő előzetes kormányzati hozzájárulásról. Ebben a kormány 79 millió eurós (23,2 milliárd forintos) kötvénykibocsátást engedélyezett Hódmezővásárhely önkormányzatának. Az új önkormányzati törvény szerint az önkormányzati hitelfelvételek kormányengedélyhez kötöttek - most első ízben határozott úgy a kabinet, hogy áldását adja néhány település kötvény- és hitelakciójához.

Jászárokszállás, Ráckeve, Veresegyház, Sopron, Balotaszállás, Cered mellett, a többiekhez képest nagy összeget kapott Hódmezővásárhely. A Közlöny szerint a most jóváhagyott adósságmegújító ügyletek esetén az önkormányzat az ügyletbõl származó bevételét kizárólag már meglévő adósságának visszafizetésére fordíthatja.

 

A kormány által engedélyezett ügylet nem csak nagyságrendjében és devizanemében tér el a többi pár tízmilliós ügylettől hanem futamidejében: Hódmezővásárhely 25 éves futamidejű kötvényt bocsájthatna ki az kormányzati engedély birtokában - míg a több település átlagban 3-10 éves ügyletekre kapott engedélyt. A kormányhatározatból az is kiderül, hogy a 78,99 millió eurós kötvénynek nem lesz türelmi ideje, már idén meg kell kezdeni a visszafizetését: 2012-ben 4,2 millió eurót kell törleszteni, jövőre pedig 4,5 millió euró a kötelezettség. A város a önkormányzati választások évében 2014-ben lélegezhet egy kicsit fel - ekkor 2,8 millió euró lesz az esedékesség.

 

A napi.hu összefoglalója szerint az Orbán-kormány az önkormányzati törvény tavalyi vitája során végül nem egy adósságplafon- vagy adóssággát-szabály bevezetése mellett döntött, hanem teljes hitelfelvételi tilalmat iktatott a törvénybe, amitől minden egyes település egyedi kormánydöntéssel térhet el. A kormány most ennek alapján engedélyezte hét önkormányzat esetében a hitelfelvételt vagy a kötvénykibocsátást.

 

A kormány ugyanis engedélyezi Hódmezővásárhely önkormányzatának, hogy 78,99 millió euró értékben kötvényt bocsásson ki adósságainak megújítására. A mai értéken számolva 23 milliárd forintos kötvényügylet az egyetlen, amit devizában engedett a kormány, ráadásul az eddig bírált kötvénykibocsátásra kerül sor. Hódmezővásárhely az ország egyik legeladósodottabb önkormányzata, az egy főre jutó adósságot tekintve. A várost az elmúlt hetekig Lázár János, a Fidesz korábbi frakcióvezetője irányította, aki most már a Miniszterelnökséget vezeti államtitkári beosztásban - ezért összeférhetetlenség miatt a polgármesteri címről le kell mondania.

 

Hódmezővásárhely is a 2000-es évek második felében elindult deviza-kötvénykibocsátási boomra ült fel - ennek hatására ma már a város adóssága 25 milliárd forintra emelkedett. A 2006-os kötvényt svájci frankban bocsátották ki, és hogy a város csökkentse a devizakockázatokat a Lázár határidős piacokon forgatta meg a város pénzét. Ez utóbbi miatt megrótta Állami Számvevőszék hozzátéve, hogy az akció nem volt törvénytelen csak kockázatos.

Szintén Lázár János nevéhez kötődik, hogy a város kötvényeit lejegyző Erste Bankot tavaly decemberben felszólította a város által elszenvedett árfolyamveszteség lenyelésére, amit a polgármester megtoldott egy kis zsarolásízű fenyegetéssel, mondván, ha nem megy szép szóval az egyezség, akkor megy törvényalkotási úton. Az Erste végül felvetette a kesztyűt és a fizetésre szólította fel az önkormányzatot, amit végül határidőre teljesített is a város.

 
 
Forrás: HMVHELY. sajtóreferens - napi.hu - VH
 

Olvassa el ezt is!

A Forradalom és Szabadságharc ünnepe 2026

A Forradalom és Szabadságharc ünnepe 2026

Március 14-én és 15-én ünnepségek, programok Hódmezővásárhelyen a Forradalom és Szabadságharc 178. évfordulója alkalmából. Részletes program.
Földesi Zoltán magyar bajnok lett

Földesi Zoltán magyar bajnok lett

A hódmezővásárhelyi ITF Taekwon-do csapat versenyzője a serdülő -60 kg-os kategóriában magyar bajnoki címet szerzett
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen

Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen

A Magyar Majorette Szervezetek Szövetségével közösen rendezte meg a Crystal Dance Club a Hello Spring Open mazsorettfesztivált és -versenyt.
Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott

Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott

88 éves korában elhunyt Lelkes István festőművész-tanár. Nemcsak Vásárhelyen, az országban is az utolsó polihisztorok egyike volt – bár ő nem ezt vallotta.
 

És ezt már olvasta?

Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről Cigány történetekről nyílik kiállítás a Tornyai János Múzeumban. A  Néprajzi Múzeum által készített vándorkiállítás május 3-ig látogatható.
 
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás Március 15-től a kórház vezetése nem szervezte meg a betegellátást, egyszerűen nem kötött szerződést az orvosok jelentős részével.
 
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba Április 2-án a Budafok vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjában. Vereséggel zárták az alapszakaszt. 
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 13. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál Március 26-án avatták fel a Szilassi-poliéderként ismert nagyméretű alakzatát, amely hét lapból áll, és valamennyi lap minden másikkal szomszédos.
 
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében Idén a megyéből 9 szakképző intézményből, 10 szakmából összesen 14 fő jutott be a döntőbe. A HSZC iskoláiból 3 tanuló ért el helyezést.
 
Uniós támogatással indult női egészségfejlesztési program
Uniós támogatással indult női egészségfejlesztési program A nők egészségtudatosságát javító program indul Csongrád-Csanád vármegyei szakképzési intézményekben, így Vásárhelyen is.