Kék hírekHódmezővásárhelyi fiatal halálos balesete Kishomoknál

2011. április 25., hétfő
 
Hódmezővásárhelyi fiatal halálos balesete Kishomoknál

A Vásárhelyi Hírek információi szerint az áldozat K. Barna 19 éves egyetemista fiatalember, aki tavaly végzett a Bethlen Gábor Református Gimnáziumban.

 

 

 

A Csongrád Megyei Rendőrfőkapitányság tájékoztatása szerint K. Barna 19 éves fiatalember Mazdájával (képünkön) Hódmezővásárhely felé haladva, eddig még ismeretlen okból elveszítette uralmát a járműve felett, nekiütközött az útpadkának és a szalagkorlátnak, majd a régi öreg-kishomoki bolt falának csapódott. A vályogépület fala az ütközés következtében ledőlt, az autó pedig kigyulladt. A lángokat egy menetrend szerinti autóbusz sofőrje oltotta el. A helyszínre érkező tűzoltók csak megfeszített munkával tudták kiszabadítani a roncsokból a sofőrt, akinek az életét a mentők már nem tudták megmenteni.

A baleset körülményeit a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság szakértő bevonásával vizsgálja.

A Vásárhelyi Hírek információi szerint az áldozat K. Barna 19 éves egyetemista fiatalember, aki tavaly végzett a Bethlen Gábor Református Gimnáziumban. Egykori évfolyamtársai szerint nyugodt életvitelű fiatalként tartották számon. Azt is megtudtuk, hogy azt az autót amivel ma hajnalban balesetet szenvedett, nemrég kapta. A Szegedi Tudományegyetem ÁJK hallgatója volt.

 

Szerkesztőségünk gyászában együtt érez a családdal!   

 

Olvassa el ezt is!

Borfesztivál Hódmezővásárhelyen 2026

Borfesztivál Hódmezővásárhelyen 2026

Augusztus 20-a, I. István király 1083-as szentté avatására és a magyar államalapításra emlékezik. A mindig többnapos ünnephez borfesztiválok, kulturális események egész sora kapcsolódik. 
Vajon lesz megoldás?

Vajon lesz megoldás?

Az agrár- és élelmiszergazdasági miniszter segítségét kérte Márki-Zay Péter polgármester az ATEV Fehérjefeldolgozó Zrt. bűzterhelése miatt.
Befürödhetünk a szökőkutakkal

Befürödhetünk a szökőkutakkal

A napokban várható kánikula miatt a szülőknek érdemes jobban figyelni a szökőkutainkra, amelyeket eredetileg nem fürdésre tervezték.
Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is

Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is

Hódmezővásárhelyen augusztus 20-án délelőtt a hagyományoknak megfelelően ünnepséget rendeztek a Szent István téren.

 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 35. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor 81 éves korában augusztus 28-án elhunyt Hódmezővásárhely Pro Urbe díjas történész, volt levéltárvezető. 
 
Ismét pozícióban Juhász Tünde
Ismét pozícióban Juhász Tünde Szeptember elsejétőll Gyülekezeti igazgatási vezető Lázár János volt államtitkára Hódmezővásárhelyen.
 
...és beindult idén is!
...és beindult idén is! Idén is beindult a SZIN, ha az első napon nem is telt házzal, de nagyon jó hangulatban. A nyitónapon készült fotóink is ezt bizonyítják.
 
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban Még mindig gyakran találkozni azzal a tévhittel, hogy a mesterséges intelligencia elsősorban a nagy technológiai vállalatok kiváltsága.
 
A roma holokauszra emlékeztek
A roma holokauszra emlékeztek Augusztus 2-án a roma holokauszt áldozataira emlékezve, a vásárhelyi zsinagóga falán elhelyezett emléktábláná koszorúzás volt.
 
Tanévi menetrend 2026/2027
Tanévi menetrend 2026/2027 Mi várható a 2026/2027-es tanévre vonatkozó oktatási rend esetében, részletes menetrend, amely a tanítási szünetek idejét is tartalmazza.