Kultúra, oktatásHódmezővásárhely iskoláiból kilenc csapat indul

2011. március 25., péntek
 
Hódmezővásárhely iskoláiból kilenc csapat indul

A Liszt Év legnagyobb országos vetélkedőjében 20 város, 110 iskolájának 222 csapata vesz részt. Ez összesen 1110 gyerek aktív munkáját jelenti.

 

 

 

A Liszt Év alkalmából, a megyei jogú városok és Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzata általános és alapfokú művészetoktatási intézményei részvételével Országos Liszt Ferenc Műveltségi Vetélkedőt hirdettek. A  verseny kezdeményezője és szervezője az érdi Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola. Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata is támogatja a kezdeményezést, amelyben ez alapjáték és az elődöntő helyi koordinátor intézménye a Liszt Ferenc Ének- Zenei Általános Iskola lesz.

Az egész országot átfogó négyfordulós játék „nagykövete” Oravecz György zongoraművész. Kocsis Zoltán és Lantos István világhírű tanítványa a felkérést követően elmondta, gyermekkorában, bár nívós zenei oktatásban részesült, de Liszt életművéből kevés jutott el hozzá. Majd hozzátette:

„Ifjúként, felnőttként, előadóművészként döbbentem rá, milyen sokoldalú a liszti életmű, s hogy mennyire példaértékű zenei, gondolkodásbéli elhivatottsága. Azért tartom nagyszerű kezdeményezésnek ezt a versenyszerű kihívást, mert a felkínált ismeretanyag, az életrajzi keresztmetszet és a hozzá tartozó műismeret átfogó képet ad Liszt munkásságáról. Feltételezem, hogy a versenyeredményektől függetlenül minden kisdiáknak felkelti érkelődését ez a nemes zene és annak alkotója, Liszt géniuszi nagysága.”

 

A játék négy fordulós. Az első forduló az alapjáték, melyet a városok bonyolítanak. A csapatok többféle iskolatípusból és eltérő alapfelkészültséggel, alapismeretekkel rendelkező tanulókból tevődnek össze. A második forduló a városi elődöntő. Itt a városi iskolák legeredményesebb csapatai játszanak. Innen már csak egy-egy csapat folytathatja a játékot. Ők a harmadik fordulón, az országos területi kisdöntőn vesznek részt Érd városában. Ennek időpontja: 2011. szeptember 10. és 11. A negyedik forduló az országos döntő szintén Érden lesz szeptember 17-én.

Hódmezővásárhelyen az alapjáték megrendezésére április 16-án szombaton 9 órakor, az elődöntőre május 7- én szombaton 9 órakor kerül sor, a Liszt Ferenc Ének- Zenei Általános Iskolában, ahol a város intézményeiből 9 csapat méri össze tudását.

 

Olvassa el ezt is!

Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre

Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre

Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
Jelentős összegből megújulhat a belváros

Jelentős összegből megújulhat a belváros

A Belváros keleti részének átfogó megújítása kezdődhet meg Hódmezővásárhelyen az új, kétszintes parkolóház megépülésével az Ótemplom közelében.
A Liszt lett a rangos verseny győztese

A Liszt lett a rangos verseny győztese

A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
Hetilap lesz a Délmagyarországból

Hetilap lesz a Délmagyarországból

Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.
 
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával A fennállásának 50. évfordulója alkalmából, 2015-ben a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Hódmezővásárhelyen.