KözéletHódmezővásárhely az élhető városok között

2010. december 2., csütörtök
 
Hódmezővásárhely az élhető városok között

Az erőszakos fejlesztéssel, a környezet kizsákmányolásával szemben a mindennapi élet minőségén, a helyi sajátosságokon és értékeken van a hangsúly.

 

November 27-én az angliai Perth-ben rendezte soros ülését a Cittaslow szövetség. Ezen találkozón jóváhagyták Hódmezővásárhely tagsági kérelmét. Ezzel városunk az első magyarországi Cittaslow település. Mint arról már írtunk  a Cittaslow szövetséget - az olasz „citta" azaz város és az angol „slow" azaz lassú szavakból álló kifejezést leginkább nyugodt, élhető városnak fordíthatjuk - 1999-ben négy olasz kisváros: Bra, Greve in Chianti, Orvieto, Positano alapította. Napjainkban a világ 20 országának közel 150 városa követi a mozgalom célkitűzéseit. A szövetség tagjai, felismerve, hogy az élet minden területén a rohanás vált meghatározóvá, amely zajossá, zsúfolttá, személytelenné és nyugtalanná tette a városokat, új alternatívát kínálnak: a nyugodt várost. Ez a Cittaslow, ahol az erőszakos fejlesztéssel, a környezet kizsákmányolásával szemben a mindennapi élet minőségén, a helyi sajátosságokon és értékeken van a hangsúly. A Cittaslow szövetség célja a városi, regionális környezeti sajátosságok védelme, fejlesztése; a helyi kultúrán és tradíciókon alapuló termékek előállításának ösztönzése; a hagyományos termelési eljárások fenntartása; olyan fejlesztéspolitika kialakítása, amely elsősorban a közösség igényeihez igazodó, annak történelmén, kultúráján, hagyományain alapuló beruházásokat valósít meg; de mindenekelőtt a helyi közösség erősítése, védelme, a városban élők életminőségének javítása.

 

Olvassa el ezt is!

Múzeumok éjszakája Vásárhelyen

Múzeumok éjszakája Vásárhelyen

A roma jazztől az őslény-kutatáson át a porcelánöntésig a Múzeumok éjszakáján. Részletees program.
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával

Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával

A fennállásának 50. évfordulója alkalmából, 2015-ben a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Hódmezővásárhelyen.
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet

A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
Szóváltás késeléssel

Szóváltás késeléssel

Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
 
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.