GazdaságHódmezővásárhely 1153 munkahelyet támogatott

2012. január 10., kedd
 
Hódmezővásárhely 1153 munkahelyet támogatott

2011-ben, több mint ezer, munkahelyet támogatott Hódmezővásárhely. Ezek közül 660 teljesen új jött létre, míg 493 megőrzését sikerült elérni. A vállalkozások foglalkoztatási feltételekhez kötött támogatása nem csak a munkavállalók helyének, hanem a cégek működésének biztosítására is irányult.

 

 

 

2007-óta folyamatosan támogatja a város a helyi vállalkozások munkahelyteremtő és megtartó tevékenységeit. Ez alatt az öt év alatt összesen 1153 álláshelyet sikerült létrehozni és megőrizni. Ez nem csak a munkavállalókat segíti. Először 2007-ben adhatták be foglalkoztatási pályázatukat a cégek, melynek értelmében egy új dolgozó felvétele esetén, vagy egy korábbi megtartásakor, minden munkavállaló után ötszázezer forintot adott az önkormányzat. Ennek az összegnek természetesen más feltételei is voltak. A munkáltatónak vállalnia kellett, hogy az adott munkaerő nyolc órás munkaviszonyát három évig megtartja, valamint öt évig nem változtatja meg székhelyét.

 

2011-ben önkormányzat döntése értelmében, megszüntették azt az alanyi jogon járó kedvezményt azokat, akiknek az iparűzési adóalapja nem éri el a két és fél millió forintot. A város vezetése a kereskedelmi és iparkamara helyi szervezetével, egy új rendszert is kidolgozott, így az iparűzési adóból leírható kedvezmény mértéke - a költségek levonása után - a nettó árbevétel legfeljebb 4 százaléka lehet.

 

A város tavaly a kisipari és javító szolgáltatást végzők támogatását részesítette előnyben. Ahol maximum 10 dolgozót foglalkoztatnak, ott az iparűzési adóalap 1–5 millió forint. Ezen felül az élelmiszer-, vegyes- és a műszaki kiskereskedések is segítséget kaptak. 3–8 foglalkoztatott esetében az iparűzési adóalap maximuma 6 millió forint. A szolgáltatást végző cégek is jól jártak, – kivéve a biztosítási, pénzügyi területet – nekik 1–3 dolgozót ír elő a helyi rendelet és így az iparűzési adóalap 2,5–6 millió forint lett. Erre a kedvezményre viszont tavaly egyetlen pályázat sem érkezett.

 

A támogatást 165 cég használta ki, 660 új munkahelyet sikerült feltölteni, valamint hat vállalkozásnál, 493 dolgozó őrizte meg állását.

 
 
S.B.
 

Olvassa el ezt is!

Díszközgyűlés kitüntetésekkel

Díszközgyűlés kitüntetésekkel

A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.

Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.

A kormány elrendelte a dohánykoncessziók teljes körű felülvizsgálatát, benne az 1100 milliárd forintos forgalmat folytató hódmezővásárhelyi gyökerű céget. 

Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról

Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról

A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.
Kezdődik a tiszavirágzás

Kezdődik a tiszavirágzás

A következő napokban ismét tanúi lehetünk hazánk egyik legkülönlegesebb természeti csodájának, a tiszavirágzásnak.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.