KözéletHódító hódok Mártélyon

2011. november 9., szerda
 
Hódító hódok Mártélyon

Mint ismeretes 2006 őszén 3 hódcsaládot telepítettek a Mártélyi Tájvédelmi Körzetbe. Két évvel ezelőtt nyáron a Hód-program keretében az összes érintett szakterület bevonásával rendezett első konferencián elhatározták, hogy fokozott figyelemmel kí­sérik és segítik a hódokat.

 

 

 

 

Az azóta eltelt időben kissé döcögőssé vált a program, forráshiány és a benyújtott pályázatok sikerte­lensége miatt. Mind a megfigyelés, mind a hódok menedzselése szünetelt. A hódokról csupán az Erdei Iskola Program keretében hetente tartott előadások során esett szó, több száz gyerek bevonásával. A különböző engedélyeztetési procedúrák és a megoldásra váró technikai problémák miatt már közel három éve húzódó 4,3 millió forintos beruházás eredményeként az előzetes tervek szerint a hódcsalád élete hamarosan élőben követhető lesz a város honlapján keresztül. Erről és a Hód-program további tervezetéről is szó lesz november 10-én délelőtt a Mártélyi Üdülőterületen a Bodnár Bertalan Természet- és Környezetvédelmi Oktatóközpontban.

Hasonlóan a 2008-as kerekasztalhoz, most is széles skálán mozog a meghívott érdekeltek névsora. A vásárhelyi Önkormányzat házigazdaként meghívta a terület vízügyi szervezeteinek szakembereit, a Kiskunsági és a Duna-Dráva Nemzeti Parkok illetékeseit, de meghívást kapott a budapesti Természettudományi Múzeum is. A kerekasztal megbeszélésre elvárják a környező vizek horgász- és vadászati egyesületét, valamint mezőgazdasági vállalkozókat. Magát a Hód programot Tölgyesi György természetvédő, a környezeti nevelés feladatait, eredményeit Walterné Böngyik Terézia a Zöldkapocs Környezeti Nevelők Munkaközösségének vezetője mutatja be.

A megbeszélést követően, minden bizonnyal új lendületet vesz Mártélyi holtágra visszatelepített hódok megfigyelése, sorsuk alakulása.

 

Nézze meg Tölgyesi György, a hódok favágó művészetéről készült infra videó felvételét ITT!

 

Olvassa el ezt is!

Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról

Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról

A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet

A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
Diákolimpia döntő Vásárhelyen

Diákolimpia döntő Vásárhelyen

A IV. korcsoportos Kosárlabda Diákolimpia országos döntőjét, június 12–14. között Hódmezővásárhelyen rendezték. 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel

Díszközgyűlés kitüntetésekkel

A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
 
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával A fennállásának 50. évfordulója alkalmából, 2015-ben a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Hódmezővásárhelyen.