KözéletHódít a garázsvásár

2012. november 23., péntek
 
Hódít a garázsvásár

Ha megunta, ha nem használja, vagy már nincs rá szüksége, rakosgatja az egyik helyről a másikra, vagy telik a kamra, a gardrób, miért ne csinálna egy garázsvásárt? A Vásárhelyi Hírek segít!

 

Képünkön egy garázsvásár

 

Amerikában már régóta divat a garázsvásár - melynek egyébként otthont adhat a kert, a padlás vagy akár a lépcsőház is - azért is nagyon jó kezdeményezés, mert Magyarországon a jogi háttere teljesen rendezett: ha szigorúan saját tulajdonunkban álló területen szervezzük, akkor engedélyek után sem kell futkosnunk, és előre sem kell bejelenteni a hatóságoknál a saját területen szervezett magánrendezvényt.

 

Valószínű Hódmezővásárhelyen is egyre népszerűbbek lesznek az úgynevezett garázsvásárok. A Vásárhelyi Hírek információja szerint már több vidéki településen rendszeresek.

Egy-egy ilyen eseményt nem kell bejelenteni, hiszen magánrendezvénynek minősül, a bevétel után pedig nincs adófizetési kötelezettség, ha az éves forgalom nem haladja meg a 800 ezer forintot.

 

A helyszínek is bárhol lehetnek, akár kertes családi ház udvarán, szárazkapu alatt, gangon és lépcsőházban, de parkolóban, irodában és műhelyben is, vagy éppen a lakótelepeken, ahol valóban garázsokban lehet válogatni.

Szintén tapasztaltuk, hogy például Nyugat Magyarországon a növekvő népszerűség jeleként, több településen bejáratott módon, hetente megismétlik.

 

Egyre bővül az ilyen eseményeken fellelhető választék is, az otthon feleslegessé vált ruhák, cipők és játékok mellett egyre többször kínálnak könyveket, folyóiratokat vagy éppen házi lekvárt, szörpöt és befőttet, illetve akár szerszámokat, bútorokat, valamint híradástechnikai termékeket is.

A nyáron Vásárhelyen is látni lehetett már egy-két bátortalan  kezdeményezésű házi vásárt, amelyen  a legkülönfélébb tárgyak között néha még értékes dísztárgyakat, étkészleteket is találtunk.

 

A Vásárhelyi Hírek, az ünnepek előtt segíteni kíván a Hódmezővásárhelyen, Mártélyon, Mindszenten, Székkutason garázsvásárt rendezni szándékozókat azzal, hogy díjmentesen megjelentetjük a garázsvásár idejét és helyszínét.

 

Csak annyit kell tenni, hogy a Vásárhelyi Hírek e-mail címére (posta@vasarhelyihirek.info), telefonszám (amely nem jelenik meg) megadásával megírják a vásár helyét, idejét és egy-két mondatban azt, hogy milyen jellegű tárgyakból áll majd a kínálat. A VH oldalain pedig megjelenik!

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében

Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében

Idén a megyéből 9 szakképző intézményből, 10 szakmából összesen 14 fő jutott be a döntőbe. A HSZC iskoláiból 3 tanuló ért el helyezést.
Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott

Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott

88 éves korában elhunyt Lelkes István festőművész-tanár. Nemcsak Vásárhelyen, az országban is az utolsó polihisztorok egyike volt – bár ő nem ezt vallotta.
Kevés esély maradt a felsőházi rájátszásra

Kevés esély maradt a felsőházi rájátszásra

A Dunaharaszti ellen játszotta utolsó hazai mérkőzését az NB I/B Zöld csoportjának alapszakaszában a Vásárhelyi Kosársuli. 
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről

Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről

Cigány történetekről nyílik kiállítás a Tornyai János Múzeumban. A  Néprajzi Múzeum által készített vándorkiállítás május 3-ig látogatható.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás Március 15-től a kórház vezetése nem szervezte meg a betegellátást, egyszerűen nem kötött szerződést az orvosok jelentős részével.
 
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba Április 2-án a Budafok vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjában. Vereséggel zárták az alapszakaszt. 
 
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál Március 26-án avatták fel a Szilassi-poliéderként ismert nagyméretű alakzatát, amely hét lapból áll, és valamennyi lap minden másikkal szomszédos.
 
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen A Magyar Majorette Szervezetek Szövetségével közösen rendezte meg a Crystal Dance Club a Hello Spring Open mazsorettfesztivált és -versenyt.
 
Uniós támogatással indult női egészségfejlesztési program
Uniós támogatással indult női egészségfejlesztési program A nők egészségtudatosságát javító program indul Csongrád-Csanád vármegyei szakképzési intézményekben, így Vásárhelyen is.
 
A kosárlabda szezon bravúrja
A kosárlabda szezon bravúrja Március 27-én este a bajnoki listavezető és már biztosan alapszakasz-győztes Kozármisleny otthonába látogatott a Vásárhelyi Kosársuli.