KözéletHód Triatlon sikerek ezúttal kerékpár és úszóruha nélkül

2011. szeptember 27., kedd
 
Hód Triatlon sikerek ezúttal kerékpár és úszóruha nélkül

Remek időben, kellemes napsütésben 15. alkalommal került megrendezésre szeptember 24-én a Csongrád - Szentes G-ÁT futás. A vásárhelyi Hód-triatlonosok 10 dobogós helyezést értek el.

 

 

 

 

 

A verseny nevében szereplő kötőjel oka, hogy nem csak gát futás, a hagyományok alapján a két város, Csongrád és Szentes közötti átfutást is kifejezi az elnevezés. A verseny egyben honvédségi krossz- és Bács-Kiskun megyei körverseny is volt.

 

Amióta elkészült a kerékpárút a gáton, a két várost összekötve, ideális terepen sportolhatnak a mozgást és a kihívást szerető, vállalkozó szellemű érdeklődők. A teljes táv 13 kilométer, a rövid táv 5,3 kilométer. A fél távot teljesítőket autóbusz szállította a rajt helyszínére, a Tisza híd szentesi hídfőjére, innen indultak Szentesre. Mindkét táv végcélja a szentesi Üdülőközpont, Strandfürdő volt.

A 276 befutót frissítővel várták és minden résztvevő megkapta a verseny emlékpólóját

 

A Hód-triatlonosok a várakozásnak megfelelően nagyon jól teljesítettek. Az egyesület tíz dobogós versenyzőt is ünnepelhetett.

 

5,3 km.  korosztályos eredmények

 

I. korcsoport

Wolf Milán     1.

Jucha Csanád  4.

Vörös Béla      5.

Tápai Balázs   6.

Meszlényi Martin 13.

Tóth Balázs     14.

 

II. korcsoport

Wolf Ede Márkó 2.

Kiszely Milán 3.

Walter Gergő  4.

Vörös Kornél  9.

 

III. korcsoport

Szabó Rebeka 1.

Szántó Lili      3.

 

IV. korcsoport

Szabó László 1.

 

V. korcsoport

Wolfné Czeglédi Csilla 2.

Vörösné Bán Helga    5.

 

13 km. korosztályos eredmények

 

III. korcsoport

Csengeri Balázs 2.

Kiss László        3.

 

V. korcsoport

Petróczi Szilvia   2.

Jucha Árpád     21.    

 

Olvassa el ezt is!

Elítélték a vásárhelyi szurkálót

Elítélték a vásárhelyi szurkálót

Első fokon öt és fél év börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Törvényszék egy férfit, aki 2023 nyarán egy késsel hasba szúrta ismerősét.
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról

Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról

A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
Múzeumok éjszakája Vásárhelyen

Múzeumok éjszakája Vásárhelyen

A roma jazztől az őslény-kutatáson át a porcelánöntésig a Múzeumok éjszakáján. Részletees program.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.