SportHírek a vásárhelyi ITF Taekwon-do Klub háza tájáról

2012. október 3., szerda
 
Hírek a vásárhelyi  ITF Taekwon-do Klub háza tájáról

A Magyar ITF Taekwon-do Szövetség országos versenybírói képzést szervezett szombaton Budapesten. Az ország valamennyi ITF egyesületéből 120 harcművész érkezett a szemináriumra, köztük a Hódmezővásárhelyi ITF Taekwon-do Klub fekete öves mesterei.

 

 

 

 

A képzés Sebestyén Pál 5. Danos, Solti Attila és Gombos Attila 4. Danos nemzetközi, „A” kategóriás bírók vezetésével zajlott. A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Harmat László 8. Danos alapító nagymester, a Magyar ITF Taekwon-do Szövetség elnöke is.

 

A jövő évtől kezdve jelentős változások következnek be a nemzetközi ITF Taekwon-do szabályaiban. A szeminárium egyik célja az volt, hogy az új szabályok ismertetésével, valamint a még érvényben lévők elmélyítésével, minél magasabb szintű bíráskodás történjen a hazai versenyeken.

 

Máté Zoltán tanítványai a délelőtti elméleti, majd a délutáni gyakorlati képzésen a formagyakorlat, a küzdelem, a speciáltechnikai törés, az erőtörés, illetve ezen kategóriák csapatszámainak szabályait vették át majd   teszt rendszerű vizsgát tettek.

 

 

A vásárhelyi sportklub tagjai közül vezetőbíró lett Zsarkó Dániel Péter 3. Dan, pontozóbírói jogosítványt szerzett Puruczkai Ádám 2. Dan, Cserényi Tibor, Fátyol József, Kosár Bence, Lőkös Leila, Lőkös Zoltán 1. Dan és Rábai Sándor.

„A” kategóriás, nemzetközi versenybírói akkreditációját megújította Máté Zoltán 6. Danos mester.

 

 

Szeptember utolsó vasárnapján Esztergomban rendezték meg az idei Kick-Box Light- Contact és Kick-Light Magyar Bajnoki Döntőt. A versenyre az országos ranglista első négy helyezett sportolója kapott meghívást, köztük a Hódmezővásárhelyi ITF Taekwon-do Klub versenyzője, Zsarkó Dániel Péter is, hogy eldöntsék, kik képviselik a magyar színeket az idei Európa-bajnokságon.

Máté Zoltán tanítványa Light-Contact, illetve Kick-Light szabályrendszerben is meggyőző fölénnyel a dobogó legfelső fokára állhatott, így ő indulhat a magyar kick-box válogatott tagjaként a Törökországban, Ankarában megrendezésre kerülő, Kick-Box Európa Bajnokságon.

 

Olvassa el ezt is!

A kosárlabda szezon bravúrja

A kosárlabda szezon bravúrja

Március 27-én este a bajnoki listavezető és már biztosan alapszakasz-győztes Kozármisleny otthonába látogatott a Vásárhelyi Kosársuli.
Magyar Péter Vásárhelyen

Magyar Péter Vásárhelyen

Sem kordon, sem testőrhad, sem pedig mesterlövészek nem voltak a TISZA Párt vásárhelyi rendezvényén. Viszont óriási tömeg gyűlt össze kedden este.
Uniós támogatással indult női egészségfejlesztési program

Uniós támogatással indult női egészségfejlesztési program

A nők egészségtudatosságát javító program indul Csongrád-Csanád vármegyei szakképzési intézményekben, így Vásárhelyen is.
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében

Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében

Idén a megyéből 9 szakképző intézményből, 10 szakmából összesen 14 fő jutott be a döntőbe. A HSZC iskoláiból 3 tanuló ért el helyezést.
 

És ezt már olvasta?

Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott
Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott 88 éves korában elhunyt Lelkes István festőművész-tanár. Nemcsak Vásárhelyen, az országban is az utolsó polihisztorok egyike volt – bár ő nem ezt vallotta.
 
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről Cigány történetekről nyílik kiállítás a Tornyai János Múzeumban. A  Néprajzi Múzeum által készített vándorkiállítás május 3-ig látogatható.
 
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás Március 15-től a kórház vezetése nem szervezte meg a betegellátást, egyszerűen nem kötött szerződést az orvosok jelentős részével.
 
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba Április 2-án a Budafok vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjában. Vereséggel zárták az alapszakaszt. 
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 13. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál Március 26-án avatták fel a Szilassi-poliéderként ismert nagyméretű alakzatát, amely hét lapból áll, és valamennyi lap minden másikkal szomszédos.
 
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen A Magyar Majorette Szervezetek Szövetségével közösen rendezte meg a Crystal Dance Club a Hello Spring Open mazsorettfesztivált és -versenyt.