BulvárHigh-tech jósnők: üveggömb helyett internet

2012. május 5., szombat
 
High-tech jósnők: üveggömb helyett internet

Kristálygömb helyett a világhálót használta jövendöléshez két jósnő Romániában, de bevetett telefonlehallgatást és rejtett kamerát is.

 

 

Képünkön a két "boszorkány"

 

 

 

A két csaló - 26 és 32 évesek - ügyfeleinek azt állította, hogy közvetlen kapcsolatban áll a szellemvilággal, és varázsigés védelmet garantált az ördög ellen. Törzsvendégeiket sikerült ámulatba ejteniük és meggyőzniük természetfeletti képességeikről azzal, amiket tudtak róluk. Az ügyfelek komoly pénzeket fizettek azért, hogy hírt kapjanak elhunyt szeretteikről a túlvilágról, vagy hogy felvérteződjenek gonosz erők ellen.

A "high-tech" boszorkák a neten a Google keresőprogramot használták kutatásaikhoz és olyan közösségi portálokat fürkésztek, amelyeken rendre írtak magukról ügyfeleik. Mindemellett rejtett kamerákkal is megfigyelték őket, és lehallgatták telefonjaikat. Volt, hogy cinkos segítséget is igénybe vettek tavi szörnynek. Egy nőt ugyanis meggyőztek arról, hogy meg kell szabadulnia a pénz igájától, és be kell dobnia összes megtakarítását - több tízmilliói forintnyi összeget - egy tóba éjféli rituálé keretében. A nő elment a tóhoz, ám habozott megválni pénzétől. Vívódása közben démoni alak bukkant fel a vízből, mire a nő úgy megrémült, hogy azonnal behajította pénzét és elrohant.

A rendőrség kiderítette, hogy a román "Nessie" a két jósnő egy barátja volt könnyűbúvár felszerelésben és rémisztő álarcban.

A net boszorkányait idővel feljelentették, ám a rendőrségnek nemigen volt bizonyítéka ellenük. Végül a duó vesztegetéssel szolgáltatott bizonyítékot maga ellen. Lefizetett egy ügyészt, hogy szüntesse meg ellenük az eljárást, ám balszerencséjükre az ügyészt korrupció gyanúja okán megfigyelte a rendőrség, így a pénzátadással rögvest 3 legyet ütött egycsapásra: 2 jósnőt és 1 ügyészt. Mindegyikükön nyomban bilincs kattant.

"Ha nem lett volna vaj a fejükön, nem próbálkoznak lefizetéssel" - mondta egy nyomozó.

A boszorkányok ellen csaláson és vesztegetésen kívül professzionális megfigyelési eszközök törvénytelen használata címén is eljárás indult.

 
 
Forrás: Austrian Times
 

Olvassa el ezt is!

Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre

Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre

Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet

A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői

A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői

HSZC intézményeiből összesen 26 osztályban 523 tanuló fejezte be tanulmányait a 13. technikumi és a 3/11 szakképző évfolyamokon.
Múzeumok éjszakája Vásárhelyen

Múzeumok éjszakája Vásárhelyen

A roma jazztől az őslény-kutatáson át a porcelánöntésig a Múzeumok éjszakáján. Részletees program.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
 
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.