SportHiába a jó játék, vereséget szenvedtek Kisteleken

2012. november 17., szombat
 

Az NBII. hetedik fordulójában a tavalyi ezüstérmes Kisteleki KK otthonában léptek pályára azzal a céllal, hogy az előző két mérkőzés jó teljesítményét folytatva pontot, esetleg pontokat raboljanak vendéglátóiktól.

 

 

 

 

 

 

Áncsán István beszámolója szerint Kiss Ági nem épült fel bokasérüléséből, így kicsit felforgatott hadrendben álltak fel. A mérkőzés kiegyenlített játékot hozott, sokáig fej-fej mellett haladtak a csapatok. A második félidőben a Kistelek ellépett 17-12-re, ezt azonban még sikerül egy 0-5-ös szériával döntetlenre visszatornázni, a hajrá azonban a hazai pálya minden előnyét élvező hazaiaké volt. A középmezőny elejére igyekvő HLKC-sok számára sok tanulsággal szolgált a mérkőzés, hiába voltak játékban egyenrangú ellenfelek, a sok kihagyott helyzet és kiélezett helyzetekben néhány “érdekes” játékvezetői ítélet  megpecsételte sorsukat.

 

 

Kisteleki KK – Hódmezővásárhelyi LKC 25-21 (11-9)

 


Kistelek: Varga (k), Deák 8, Fekete 1, Botos, Kertész Anna, Bárkányi 5, Lajos 2, Kertész Anasztázia 3, Jeremiás 4, Sándor F. 1, Csányi 1, Sándor L., Dóka, Rácz

 

HLKC: Tóth – Török 3, Hegyi 6, Kovács 4, Tószegi 6, Sajtos 1, Miklós 1 Cs: Molnár (k), Krumesz, Domján Szabó, Olasz, Blaskovics

 

 

Sipter Lajosné edző: “Nagy küzdelem volt a pályán két egyenrangú csapat között, többször is sikerül ledolgozni hátrányunkat és felcsillant a fordítás reménye is, ekkor azonban rendszeresen szembesültünk azzal, hogy a hazai csapat nem hét főből áll. Koncentráltabb, jobb helyzetkihasználással ponttal (pontokkal) távozhattunk volna Kistelekről, ami nem sok csapatnak fog sikerülni ebben a bajnokságban.”

 

 

Junior mérkőzés:

Kisteleki KK – Hódmezővásárhelyi LKC 29-23 (10-8)

 

Olvassa el ezt is!

Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről

Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről

Cigány történetekről nyílik kiállítás a Tornyai János Múzeumban. A  Néprajzi Múzeum által készített vándorkiállítás május 3-ig látogatható.
Az átváltozás értelmezései az Alföldi Galériában

Az átváltozás értelmezései az Alföldi Galériában

Közös kiállításon mutatkozik be a Magyar Képzőművészeti Egyetem két oktatója, a vásárhelyi Szabó Klára Petra Tornyai-plakettes képzőművész és Erős Apolka Munkácsy-díjas szobrászművész. 

Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás

Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás

Március 15-től a kórház vezetése nem szervezte meg a betegellátást, egyszerűen nem kötött szerződést az orvosok jelentős részével.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 13. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 

És ezt már olvasta?

Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott
Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott 88 éves korában elhunyt Lelkes István festőművész-tanár. Nemcsak Vásárhelyen, az országban is az utolsó polihisztorok egyike volt – bár ő nem ezt vallotta.
 
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba Április 2-án a Budafok vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjában. Vereséggel zárták az alapszakaszt. 
 
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál Március 26-án avatták fel a Szilassi-poliéderként ismert nagyméretű alakzatát, amely hét lapból áll, és valamennyi lap minden másikkal szomszédos.
 
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében Idén a megyéből 9 szakképző intézményből, 10 szakmából összesen 14 fő jutott be a döntőbe. A HSZC iskoláiból 3 tanuló ért el helyezést.
 
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen A Magyar Majorette Szervezetek Szövetségével közösen rendezte meg a Crystal Dance Club a Hello Spring Open mazsorettfesztivált és -versenyt.
 
Uniós támogatással indult női egészségfejlesztési program
Uniós támogatással indult női egészségfejlesztési program A nők egészségtudatosságát javító program indul Csongrád-Csanád vármegyei szakképzési intézményekben, így Vásárhelyen is.
 
A kosárlabda szezon bravúrja
A kosárlabda szezon bravúrja Március 27-én este a bajnoki listavezető és már biztosan alapszakasz-győztes Kozármisleny otthonába látogatott a Vásárhelyi Kosársuli.